Csak a baloldali nyugdíjas jó a kormánynak?
Az Országos Nyugdíjas Polgári Egyesület (ONYPE) nem vesz részt az idősek világnapja központi ünnepségén, mivel a szervezet csak 70 résztvevővel képviseltethetné magát a rendezvényen, míg két másik szervezet 1710 helyet kapott.
Dátum: 2002-10-03 15:11:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=4648
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:47:09.089431, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A szervezet közleménye szerint az Idősügyi Tanács egy szűkebb előkészítő bizottságra bízta a rendezvény előkészítését, ám a grémium a tanács jóváhagyása nélkül döntött.
Az ONYPE közleménye tartalmazza: ennek következménye, hogy az 1800 ember befogadására alkalmas helyiségben a helyek 80 százalékát a Nyugdíjasok Országos Szövetsége és a Nyugdíjasok Országos Képviselete kapta, míg az Országos Nyugdíjas Polgári Egyesület mindössze 70 férőhelyet kapott.
- Egyesületünk elnöksége ezért úgy határozott, hogy legnagyobb sajnálatunkra a rendezvényen nem jelenünk meg, mert van önbecsülésünk, és megalázni nem fogjuk magunkat - olvasható a közleményben.
MTI - fidesz.hu