Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Uniós kutatóintézet felállítását javasolta Barroso

Európai Technológiai Intézet néven uniós kutatóközpont felállítását javasolta szerdán az Európai Bizottság az EU-tagországoknak, az intézet "a felsőoktatási, a kutatási és az innovációs kiválóság új igazodási pontja lehetne".


Dátum: 2006-02-22 14:43:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=51136
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:15:16.390256, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A bizottság eredetileg tavaly, a növekedést és a munkahelyteremtést célzó uniós stratégia félidős felülvizsgálata során vetette fel a javaslatot, amelyről mindazonáltal sajtóértesülések szerint a bizottságon belül és a tagországokban is megoszlanak a vélemények: a támogatók szerint valóban segíthet a versenyképesség javításában, az ellenzők szerint viszont inkább pénzt von el a kutatástól. Leglelkesebb pártolói közé tartozik José Manuel Durao Barroso, az Európai Bizottság elnöke, aki a szerdai döntést bejelentve azt hangoztatta, hogy az intézet "laza szerkezetű és rugalmas szervezet lesz".

Az uniónak "stabil Európai Technológiai Intézetre van szüksége, amely összefogja a legnagyszerűbb elméket és vállalatokat, és Európa-szerte hirdeti az eredményeket" - mondta Barroso. "Az intézet diplomások és doktoranduszok számára nyújtana képzést, kutatásoknak adna otthont, emellett pedig a stratégiai, a tudományos és az innovációmenedzsment terén az innováció tevékeny fóruma is lenne."

Az intézet célja, hogy összegyűjtse a világ legkiválóbb és legtehetségesebb hallgatóit, kutatóit és szakembereit, "akik a vezető vállalatokkal közösen vesznek részt a tudás és a kutatások fejlesztésében és kiaknázásában, s ezáltal hozzájárulnak a kutatással és innováció-menedzsmenttel kapcsolatos általános készségek tökéletesedéséhez". Az egyetemekről, kutatóközpontokból és vállalatoktól érkező munkacsoportok befogadásával az intézet "helyzeti előnybe kerül a hagyományosan szervezett egyetemekkel vagy hálózatokkal szemben". A bizottsági érvek szerint azáltal, hogy kapcsolatot teremt az oktatás és a kutatás között, az intézet "új integrált partnerséget kínál a magánszektor számára, új lehetőségeket nyit meg a kutatás üzleti alapokra helyezése terén, és szorosabbra fűzi a magán- és az állami szféra közötti szálakat".

"Ha Európa meg akarja őrizni versenyképességét, akkor szorosabbra kell fűznünk az oktatás, a kutatás és az innováció közötti kapcsolat szálait" - hangoztatta Ján Figel, az Európai Bizottság oktatásért, képzésért, kultúráért és többnyelvűségért felelős biztosa. "Mindannyian tudjuk, hogy Európában ez a kapcsolat nem optimális. Európa rendszeresen alulteljesít abban, hogy a kutatás-fejlesztés terén elért eredményeket a kereskedelmi lehetőségekben, innovációkban illetve munkahelyteremtésben kamatoztassa."

A javaslatot - amelynek alapjául egy több mint 700 észrevétel mellett zajló, széles körű nyilvános konzultáció eredményei szolgáltak - a közeljövőben megvizsgálják a tagországok állam- és kormányfői. Más országok mellett korábban Magyarország is jelezte, hogy szívesen otthont adna egy ilyen típusú intézetnek, ha létrejön.

A bizottsági elképzelés szerint az intézet 2009-ben kezdhetné meg tényleges működését.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek