Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Gőgös szocialista a polgári kormány eredményeivel kampányol

Nevetséges, hogy Gőgös Zoltán a polgári kormányzás olyan eredményeit próbálja kisajátítani, amelyekhez részint semmi köze sincs, részint - mint a termálfürdő esetében - a megvalósítása ellen szavazott - mondta Rabi István a polgári kör elnöke.


Dátum: 2006-02-22 17:03:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=51147
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:15:19.784580, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A polgári kormányzásnak illetve a polgári kormány döntései nyomán megkezdett beruházásoknak látható eredményei vannak Pápán.

A szocialisták által azóta szétvert Széchenyi Tervnek köszönhetően megépült a Várkertfürdő. A pápai képviselőtestületben az MSZP képviselői - köztük Gőgös Zoltán - nem szavazták meg a beruházás befejezéséhez szükséges pénzt. Korábban ellenezték a városi sportcsarnok megépítését is.

2003 szeptember elsején adta át Pokorni Zoltán az Erkel iskola épületét a diákoknak és a tanároknak. Az MSZP és Gőgös Zoltán eredménye, hogy nem akadályozta meg a beruházás befejezését.

Az Orbán-kormány döntéseinek és a Széchenyi Plusz programnak köszönhetően két ütemben megépült a várost elkerülő út. A beruházás megkezdését lassította, hogy többen - köztük Gőgös Zoltán - pert indított az önkormányzat, tehát a pápaiak ellen, mert az út nyomvonalába eső, ingyenes vagyonjuttatás formájában szerzett földjeit tízszeres áron akarta a városnak, tehát a pápaiaknak eladni. A bíróság az önkormányzatnak adott igazat.

"Nevetséges, hogy Gőgös Zoltán a polgári kormányzás olyan eredményeit próbálja kisajátítani, amelyekhez részint semmi köze sincs, részint - mint a termálfürdő esetében - a megvalósítása ellen szavazott." - mondta Rabi István a polgári kör elnöke

Örülnénk, ha Gőgös Zoltán is büszke lenne hasonló eredményekre, mert ez valamennyiünk gyarapodását jelentené, ám például a beígért vasút-villamosításból, vagy a 83-as út Győr és Pápa közötti szakaszának korszerűsítéséből semmi sem lett - mutatott rá az elnök.

papa.fidesz.hu

Kapcsolódó elemek