Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Pelczné: Az emberek bizonytalanságban élik mindennapjaikat

Az emberek bizonytalanságban élik mindennapjaikat - mondta Pelczné Gáll Ildikó, a Fidesz alelnöke az ellenzéki párt női kampányrendezvénye előtti sajtótájékoztatón, amelyet szerda este tartottak Budapesten az óbudai művelődési központban.


Dátum: 2006-02-22 19:26:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=51158
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:15:23.119851, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Fidesz február elején indított önálló női kampányának egyharmadához érkezve a párt alelnöke arra mutatott rá, hogy mára "égető kérdéssé vált" a női munkanélküliség problémája. "Lélektelen az a világ, amelyik idáig változhatott" - fogalmazott Pelczné Gáll Ildikó.

A politikus bírálta a kormány családtámogatási rendszerét, és feltette a kérdést, miként lehetséges, hogy a 400 ezer ígért munkahely helyett ma 435 ezer munkanélküli van. Mint hozzátette, a Fidesz kormányra kerülése esetén új foglalkoztatás-politikával lehetőséget kínálnak "minden nőnek, hogy saját elképzelése szerint élje az életét".

Hallatni kell a hangunkat, még ha nézeteink ellentétesek a médiában megjelent modern nő képével - fogalmazott az alelnök. A politikus a sajtótájékoztatót követően Schmittné Makray Katalin - egykori ezüstérmes olimpikon - tornász, Gyürk Istvánné vállalkozó és Gergely Éva énekművész társaságában vett részt a nőkről szóló rendezvényen, amelyen bemutatták Menczer Erzsébetet, Budapest 3. választókerületének országgyűlési képviselőjelöltjét. Menczer Erzsébet, a Fidesz női tagozatának budapesti elnöke, az ellenzéki párt kilenc női képviselőjelöltjének egyike a 176 egyéni jelölt között.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek