Újabb leminősítés
Stabilról negatívra rontotta a szuverén magyar adóskockázati besorolások kilátását a Moody's Investors Service. A nemzetközi hitelminősítő a lépést egyebek mellett Magyarország egyre romló költségvetési helyzetével indokolta. A Fidesz arra kéri Gyurcsány Ferencet, az újabb intőt ne vegye a kormányzati gazdaságpolitika megerősítésének.
Dátum: 2006-02-23 08:29:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=51175
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:15:28.530282, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Arra hivatkozott, hogy egyelőre egyik nagy párt sem mutat elkötelezettséget a közfinanszírozási rendszer rendbetételére Magyarországon.
Emlékezetes: korábban a másik nagy nemzetközi hitelminősítő, a Standard and Poor's is negatív kilátást adott a magyar adósságra, a Fitch Ratings, a legnagyobb európai hitelminősítő pedig decemberben vissza is minősítette közepes befektetői sávba Magyarországot.
Nem halogatható tovább hazánk költségvetési ügyeinek rendbetétele, mert csak így lehet biztonságos, emberhez méltó életet teremteni Magyarországon - reagált a Fidesz a Moody's nemzetközi hitelminősítő intézet jelentésére. Domokos László, a Fidesz gazdasági programszóvivője közleményében úgy fogalmazott: a Medgyessy-Gyurcsány-kormány miatt hazánk újabb, komoly következményekkel fenyegető figyelmeztetést kapott, a Fidesz arra kéri Gyurcsány Ferencet, ne vegye ezt a kormányzati gazdaságpolitika megerősítésének.
Ma már a hazai és külföldi szakértők, az Európai Unió illetékesei előtt is világos, hogy a magyar államháztartás helyzete tarthatatlan - tette hozzá. A költségvetés állapota minden várakozást felülmúlóan romlik - hangsúlyozta az ellenzéki politikus, rámutatva: a kormány elhibázott gazdaságpolitikája miatt kialakult helyzetben az euró bevezetésére - a Moody's ma közzétett értékelése szerint - belátható időn belül nem kerülhet sor.
Az MSZP szerint a Moody's Orbán Viktor populista ígérgetési kampányának veszélyeire figyelmeztet. Varjú László, az MSZP frakcióvezető-helyettese közleményében úgy fogalmazott: a Moody's hitelminősítő intézet elsősorban a választási kampány hangvételével indokolta, hogy negatívra rontotta a szuverén magyar adóskockázati besorolások kilátását. Ez azt jelenti, hogy a külföldi pénzügyi szakértők megelégelték a felelőtlen kampányolást - vélekedett a szocialista politikus, hozzátéve: a populista ígéretverseny gerjesztői azt kockáztatják, hogy a jelenleginél csak drágábban kaphat kölcsönt Magyarország.
MNO - fideszfrakcio.hu