Arab Liga: ismerje el egymást a Hamász és Izrael
Mindkét oldalnak és mindkét államnak el kell ismernie egymást: a Hamásznak Izraelt, Izraelnek a Hamászt és a palesztin államot - jelentette ki az Arab Liga főtitkára, Amr Musza Brüsszelben, az Európai Parlamentben, ahol képviselők hallgatták meg a pánarab szervezet vezetőjét.
Dátum: 2006-02-23 08:38:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=51177
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:15:29.121787, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Izrael elismerésére szólította fel a Hamász radikális palesztin mozgalmat szerdán Brüsszelben az Arab Liga főtitkára, egy 2002-ben megszületett arab békekezdeményezés elfogadását javasolva a palesztin választásokon győztes mozgalomnak.
Mindkét államnak el kell ismernie egymást: a Hamásznak Izraelt, Izraelnek a Hamászt és a palesztin államot - jelentette ki az Arab Liga főtitkára, Amr Musza Brüsszelben, az Európai Parlamentben, ahol képviselők hallgatták meg a pánarab szervezet vezetőjét.
Koalíció a Fatahhal?
A palesztin választásokon győztes Hamász koalícióra lépne a Fatah mozgalommal. Ezt Iszmail Hanije miniszterelnök-jelölt közölte, miután Mahmúd Abbász hivatalosan is felkérte őt a kormányalakításra. Közben Irán megerősítette, hogy kész támogatni a palesztin hatóságot.
Arab vezetők 2002-ben felajánlották: normalizálják kapcsolataikat a zsidó állammal, ha az visszavonul az 1967-es határok mögé, ám ezt Tel-Aviv következetesen visszautasította.
A palesztin választásokon győztes Hamász koalícióra lépne az eddig kormányzó Fatah mozgalommal. Ezt Iszmail Hanije, az új palesztin kormány miniszterelnök-jelöltje mondta Gázában, miután Mahmúd Abbász hivatalosan is felkérte őt a kormányalakításra.
A Jasszer Arafat által alapított Fatah mozgalommal sok a közös vonás, s párbeszédre törekszünk egy lehetséges koalícióról - jelentette ki a radikális szervezet kormányfőjelöltje. A 43 éves kormányfőjelöltnek öt hete van arra, hogy összeállítsa kabinetjét. A leendő miniszterelnök már korábban jelezte, hogy nagykoalíciós kormányt tervez.
Irán hajlandó támogatni a Palesztin Hatóságot
Irán megerősítette, hogy kész pénzt adni a palesztin hatóságnak, ha a nyugat befagyasztja a Hamász radikális mozgalom irányításával alakuló új kormány segélyezését. Ezt a teheráni legfelsőbb nemzetbiztonsági tanács titkára jelentette be azután, hogy találkozott a Hamász politikai vezetőjével.
George Bush amerikai elnök kedden közölte, hogy a palesztin kormányt addig nem szabad pénzelni, amíg nem ismeri el Izrael létjogosultságát. Amerikai és izraeli illetékesek attól tartanak, hogy Irán, amely szintén nem ismeri el Izraelt, a befolyása alá vonhatja a Hamász-vezette palesztin kormányt, és ez megakadályozhatja a közel-keleti békekötést.
Az USA támogatja az izraeli pénzügyi korlátozásokat
Közben az Egyesült Államok támogatásáról biztosította a palesztinokkal szemben elrendelt izraeli pénzügyi korlátozásokat. Adam Ereli külügyminisztériumi szóvivő közölte: az amerikai kormány tudomásul vette, hogy Izrael a Hamász kormányzati megbízatása miatt befagyasztotta a palesztinoknak nyújtott adó- és vámjövedelmeket, ami havonta mintegy 40 millió euró nagyságú összeg megvonását jelenti. Hozzátette: Washington kész segíteni a palesztinokat, de nem hajlandó terrorszervezetek támogatására - emlékeztetve arra, hogy az amerikai külügyminisztérium a Hamászt terrorszervezetek között tartja számon. Közben a szóvivő megismételte: Washington a Palesztin Hatóságnak korábban nyújtott 50 millió dolláros segély visszafizetését követeli.
Az izraeli kormányzat egyébként már némileg enyhített a palesztin választások után kialakított álláspontján. Ehud Olmert ügyvezető miniszterelnök kedden már nem zárta ki egyértelműen a palesztinokkal kötendő békemegállapodás lehetőségét.
MNO - fideszfrakcio.hu