Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Tömegdemonstráció Székelyföld autonómiájáért

Március 15-én mintegy 10 ezer fő részvételével pártpolitika-mentes nagygyűlést tartanak Székelyudvarhelyen az autonómia iránti igény megerősítésének érdekében - közölte Ferencz Csaba, a Székely Nemzeti Tanács alelnöke.


Dátum: 2006-02-23 08:49:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=51179
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:15:29.711932, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Politikailag semleges tömegdemonstrációt szervez a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) március 15-én Székelyudvarhelyen, melynek társrendezője a helyi polgármesteri hivatal. A demonstrációval a Székelyföld autonómiájára vonatkozó igényt szeretnék megerősíteni - jelentette ki Ferencz Csaba, az SZNT alelnöke. A tevek szerint Csapó József, az SZNT elnöke olvassa majd fel azt a kiáltványt, mely Székelyföld autonómiájával kapcsolatos. A dokumentum a helyzetelemzésen kívül az önrendelkezés kivívásának megoldási lehetőségeit is tartalmazza; ezeket az alelnök nem kívánta részletezni, mert a szöveg még nem végleges. A kiáltvány szövegét közvetlen módon, közfelkiáltással akarják elfogadtatni a tömeggel. A rendezvény díszvendége Raffay Ernő magyarországi történész lesz, aki beszédet is mond, de felszólal Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke is.

Az alelnök reméli, hogy a rendezvényen akár 10-20 ezer ember is részt vesz. A gyűlésre sem az RMDSZ, sem a Magyar Polgári Szövetség (MPSZ) képviselőit nem hívták meg, így akarnak pártsemlegességet biztosítani a rendezvénynek. Ferencz Csaba hangsúlyozta: Szász Jenő polgármesterként, társszervezőként, és nem a Magyar Polgári Szövetség (MPSZ) elnökeként szólal majd fel.

A tömegdemonstrációt, méltón március 15-e szellemiségéhez a szabadság jegyében szervezik - mondta Ferencz Csaba. Tájékoztatása szerint a most készülő kiáltvány felszólítja majd a román parlamentet, hogy fogadja el a Székelyföld autonómiájára vonatkozó törvényt. Ismertetni fogják azokat a dokumentumokat, amelyeket megküldtek az európai fórumoknak és az Egyesült Nemzetek Szövetségének.

Markó Béla RMDSZ-elnök szerint március 15-ét, a magyarság legszentebb ünnepét nem szabad politikai célokra felhasználni. A különböző autonómiaformák részét képezik az RMDSZ programjának - fogalmazott Markó Béla, hozzátéve: az autonómiát párbeszéddel, politikai eszközökkel lehet megvalósítani, és nem nyilatkozatokkal.

Ádám Kata MNO

fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek