Kína rugalmasságot sürget az Iránnal folytatandó tárgyalásokon
Védelmébe vette Kína Iránt a Nyugattal való atomvitájában, rugalmasságot sürgetve csütörtökön a Teheránnal folytatandó tárgyalásokon.
Dátum: 2006-02-23 10:27:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=51184
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:15:31.244561, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Li Csao-hszing (Li Zhaoxing) külügyminiszter az Új Kína hírügynökség által ismertetett nyilatkozatában arra szólította fel a nemzetközi közösséget, hogy a rugalmasság mellett tanúsítson nyugalmat, mértékletességet és türelmet a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) március 6-ra kitűzött ülése előtt. A pekingi diplomácia vezetője annak a nézetnek adott hangot, hogy van lehetőség a kialakult feszültség tárgyalások útján történő eloszlatására.
A NAÜ kormányzótanácsának március 6-i ülésén elfogadásra kerülő jelentéstől nagymértékben függ, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsa szankciókat léptet-e életbe Iránnal szemben.
Kína ugyan a közelmúltan több alkalommal is felszólította Iránt az urándúsítás beszüntetésére, ezzel egyidejűleg azonban mindig is ellenezte az esetleges szankciókat és mélyítette a Teheránnal való gazdasági és kereskedelmi kapcsolatokat.
Az elmúlt héten olyan értesülések kaptak lábra, amelyek szerint Irán és Kína egy több milliárd dolláros, közös iráni olajkitermelő megállapodás megkötésének küszöbén áll.
MTI - fideszfrakcio.hu