Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Szaúd-Arábia támogatja a Hamász kormányát

Egyiptom után Szaúd-Arábia is közölte az Egyesült Államokkal helyi idő szerint szerda este, hogy nem hajlandó elállni egy Hamász-vezette palesztin kormány pénzügyi támogatásától.


Dátum: 2006-02-23 10:31:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=51186
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:15:31.898508, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Mindezt a rijádi diplomácia vezetője, Szaúd el-Fejszál herceg hozta a Szaúd-Arábiában tartózkodó Condoleezza Rice amerikai külügyminiszter tudomására. Szaúd el-Fejszál hangoztatta, hogy a palesztin nép támogatásában országa számára csakis humanitárius megfontolások játszhatnak szerepet.

Szaúd-Arábia immár a második arab ország, amely visszautasította a közel-keleti körúton tartózkodó Rice törekvését a Hamász elszigetelésének elérésére. Előzőleg ugyanis - alig néhány órával korábban - Egyiptom is hasonló válaszban részesítette az amerikai külügyminisztert, hangsúlyozva, hogy a világ nem ítélheti el a Hamászt.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek