Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Tizenhárom halott: öszeomlott egy moszkvai piac

Tizenhárom ember haltak meg csütörtökön kora reggel egy moszkvai piac tetejének összeomlásakor és tizennyolcan sérültek meg az orosz katasztrófavédelmi minisztérium szerint.


Dátum: 2006-02-23 11:01:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=51189
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:15:32.876394, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A dél-moszkvai Bauman negyedben lévő betoncsarnok 2000 négyzetméteres tetőzete valószínűleg a nagymennyiségű hó alatt szakadt be és zuhant a piac standjaira, s a kutatók és mentők több tucat embert igyekeztek kiszabadítani a romok alól.

A szerencsétlenség helyi idő szerint hajnali 5 óra 20 perckor (magyar idő szerint 3 óra 20-kor) következett be, amikor az árusok már nyitáshoz készülődtek, de vásárlók még nem voltak a piacon.

A mentési munkákat személyesen irányítja Szergej Sojgu, a rendkívüli helyzetek minisztere, a helyszínen van Moszkva főügyésze is.

A mentők szerint a romok alatt élő emberek vannak, akik mobiltelefonon elérték a mentőszolgálatot. Különböző közlések szerint a beomlott területen akár száz ember is lehet. Kimentésükre nyomkereső kutyákat vetnek be. A már kihozott sérültek száma 17. A helyszínen mintegy 50 mentőautót vezényeltek. Az orosz főváros belső részéhez tartozó környéket a rendőrség lezárta a forgalom elől, s levágták a közeli trolibuszvezetékeket, hogy nagyobb munkagépekkel a közelbe férjenek.

Az Eho Moszkvi rádió közlése szerint a piacot ugyanaz a Nodar Koncseli tervezte még az 1970-es években, aki ellen jelenleg bírósági eljárás folyik a moszkvai Transvaal-akvapark födémének 2004 februárjában történt, 28 halálos áldozatot követelő összeomlása miatt. Az ügyészség szerint a két évvel ezelőtti katasztrófát a hanyag tervezés okozta. A piaccsarnokot 1975-ben adták át. Koncseli a RIA-Novosztyi hírügynökségnek nyilatkozva úgy vélekedett, hogy a baleset a helytelen üzemeltetés miatt következett be. "Azon a sajátos galérián, amely az épület belsején körbe végighúzódik, számos árusító bódét telepítettek. A tető konstrukciója nem erre a terhelésre volt méretezve. Ezen túl a tetőről el nem takarított hó is szerepet játszhatott benne" - mondta az építész.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek