Nemzeti Szocialista Gyurcsány?
Deutsch-Für Tamás csütörtöki sajtótájékoztatóján arra kérte a miniszterelnököt, hogy egyszer és mindenkorra állítsa le azokat a hirdetéseket, amelyben egy "náci jelszóhoz kísértetiesen hasonló" szlogennel kampányol. Zsebrádióban a sajtótájékoztató hanganyaga
Dátum: 2006-02-23 12:29:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=51202
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:15:36.911761, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"Van egy ország. Van egy ember. Van egy program" - így szól Gyurcsány Ferenc hirdetése 2006-ban. "Egy nép. Egy birodalom. Egy Vezér" - így szólt Adolf Hitler hirdetése 1938-ban" - emlékeztetett rendkívüli sajtótájékoztatóján Deutsch-Für Tamás, rámutatva: a miniszterelnök nácihoz kísértetiesen hasonló jelszavakkal kapmányol. Leszögezte: ez az a pillanat, mikor nem lehet hallgatni. A hétköznapi emberek tisztességes védelmében meg kell szólalnunk - hívta fel a figyelmet a képviselő, hozzátéve: teljesen mindegy, hogy akarva, akaratlanul kerültek ki ezek a jelszavak a plakátokra.
"Gyurcsány Ferenc beszédmódjának, a nemzetszocializmusra kísértetiesen hasonlító jelszavaknak 2006 Magyarországán nincsen helye" - húzta alá Deutsch-Für, kiemelve: félelmet és felháborodást váltott ki az emberekben ez a hirdetés. A politikus példátlannak nevezte, hogy az unió egyik miniszterelnöke náciéhoz hasonló jelszavakkal kampányol.
Deutsch-Für Tamás arra kérte a miniszterelnököt, hogy még ma kövesse meg azokat az embereket, akikben szlogenjével félelmet és rettegést keltett. Mint fogalmazott, a kormányfőnek ma három olyan nyilvános szereplése is van, ahol megteheti mindezt. Kihangsúlyozta azt is, amennyiben ezt nem teszi meg, akkor egyszer és mindenkorra eljátssza az emberek bizalmát. Rámutatott arra is, hogy a demokrácia alapértékeivel összeegyeztethetetlen az egy ország, egy program ötlete, hiszen több politikus és több program közül kell választani a választásokon.
fideszfrakcio.hu