A munkanélküliség szocialista programja
A Medgyessy-Gyurcsány kormány sikertelen működése miatt az emberek rosszabbul élnek, mint négy éve. A luxusbaloldal négy évvel ezelőtt is 400 ezer új munkahelyet ígért, ehhez képest most 400 ezer munkanélküli van Magyarországon, és további 300 ezer embernek hol van, hol nincs munkája.
Dátum: 2006-02-23 17:33:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=51230
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:16:45.539736, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A hatalom a Kis Medgyessy-Programot hirdette meg, benne újra 400 ezer új munkahely ígéretével.
A munkájukért aggódó emberek arra kíváncsiak, milyen azonnali lépéseket tervez a Medgyessy-Gyurcsány-kormány azok után, hogy a legfrissebb statisztikai adatok szerint két hónap alatt 36 ezer fővel emelkedett a hivatalosan nyilvántartott munkanélküliek száma, így mára összességében elérte a 436.476 főt. Csizmár Gábornak és Kóka Jánosnak holnap reggel az Országgyűlés Foglalkoztatási és Munkaügyi Bizottságának rendkívüli ülésén alkalmuk lesz végre magyarázatot adni a kialakult súlyos helyzetre.
Budapest, 2006. február 23.
Bernáth Ildikó,
a Fidesz munkahely-teremtési programszóvivője
fideszfrakcio.hu