Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Gyurcsány ügyei büntetlenül maradnak

A Fidesz három országgyűlési képviselője - Répássy Róbert, Szijjártó Péter és Deutsch-Für Tamás - ma kapta kézhez a Központi Nyomozó Főügyészség határozatát. A nyomozó hatóság a Nomentana Pénzügyi Tanácsadó Kft. ügyében közokirat-hamisítás bűntette és más bűncselekmény miatt, ismeretlen tettes ellen indított nyomozást - részben bűncselekmény hiányában, részben elévülés miatt - megszüntette.


Dátum: 2006-02-23 17:49:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=51232
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:16:46.132107, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az indoklás szerint az elévülés, mint büntethetőségi akadály fennállását megalapozzák a megjelölt elkövetési idők (1993-1995, illetve 1996-2002). A közokirat-hamisítás tekintetében a bűncselekmény büntethetőségének elévülése legkésőbb 2005-ben bekövetkezhetett - fejti ki az ügyészség a Gyurcsány Ferenc által jegyzett Nomentana Kft. vonatkozásában.

Az állami hatóságok felelősségét is vizsgálta az ügyészségi nyomozás, mégpedig hivatalos személy által elkövetett közokirat-hamisítás bűntette gyanújával. Az ügyészség szerint nem állt az adóhatóság rendelkezésére minden olyan lényeges adat, tény, amelyből a gyanús nyilvántartási eltérések észlelhetők lettek volna. 1995-2002 között ugyanis Gyurcsány fantomcége a cégjegyzékszám tekintetében változás-bejelentést nem közölt az adóhatóság felé, és az adóhatóság a társasággal szemben vizsgálatot, adóellenőrzést nem folytatott le ebben az időszakban. Vagyis a bűncselekmény alapjául szolgáló hivatali mulasztás nem valósulhatott meg - vonja le a következtetést az ügyészség.

Az ügyészség véleménye szerint tehát büntetőjogi felelősség elévülés miatt ebben az ügyben nem állapítható meg. Gyurcsány Ferenc erkölcsileg és politikailag is tarthatatlan helyzetbe került azzal, hogy korábbi cselekményei csak az elévülés okán maradhatnak büntetlenül.

Budapest, 2006. február 23.

Répássy Róbert (Fidesz)

országgyűlési képviselő

fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek