A mentők lassan feladják a reményt
Végéhez közeledett a kutatás-mentés a moszkvai Bauman negyedben beomlott vásárcsarnok romjai között csütörtök este, mert a mentők mindinkább feladták a reményt, hogy további túlélőket találhatnak.
Dátum: 2006-02-23 19:13:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=51238
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:16:48.043449, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A halálos áldozatok száma meghaladta az ötvenet, már 54 halottról számoltak be, de az élve kiemelt sérülteké harminc körül maradt, a hatóságok 31 kimentett sérültről számoltak be, beleértve két mentő megsérülését is.
A mentést sötétedés után is folytatták reflektorok fényénél a városközponttól keletre lévő piac romjai között, de egy moszkvai katasztrófavédelmi vezető este nyolc óra tájban azt mondta, hogy már gyakorlatilag mindazokat a helyeket átkutatták, ahol életjelek mutatkoztak, és kevés remény maradt további túlélők találására. Ezért két-három órán belül megindulhat a romeltakarítás darukkal, buldózerekkel.
A vásárcsarnok vasbeton teteje helyi idő szerint hajnali 5 óra 20 perckor (közép-európai idő szerint 3 óra 20-kor) omlott le több mint kétezer négyzetméteres területen, nyilvánvalóan túlterhelés, részben az utóbbi napokban hullott sok hó miatt, a két évvel ezelőtti fürdőtragédiát idézve.
A tragédia pillanatában jobbára csak árusok, zömmel azeriek tartózkodtak a piacon, legalább százan, egyes jelentések akár két-háromszázan is. Éppen nyitáshoz készülődtek, így vásárlók szerencsére még nem voltak a csarnokban. A romok alatt rekedt áldozatok mobiltelefonos beszámolói szerint víz árasztotta el a padlót és az üregeket. A mentők keresőkutyákat alkalmaztak, és hőágyúkkal fújtak meleget a romok közé.
A romok között délután tűz lobbant fel, vélhetőleg a betonvasszerkezetek átvágására használt fűrészgép szikráitól, de elég gyorsan eloltották. Ugyanakkor egyre kevesebb áldozatot sikerült már élve kimenteni. A lezárt piacromnál több száz kétségbeesett hozzátartozó tolongott, zömmel azeriek és kaukázusiak.
Az 1977-ben átadott vásárcsarnokot ugyanaz az építész, Nodar Kancseli tervezte, aki ellen jelenleg per folyik a moszkvai Transvaal-akvapark kupolájának 2004 februárjában történt, 28 halálos áldozattal járó összeomlása miatt. A vád szerint a két évvel ezelőtti katasztrófát a hanyag tervezés okozta.
Kancseli, aki maga is a helyszínre sietett, úgy vélte, hogy a baleset a rendellenes üzemeltetés miatt következett be. "A galériára, amely körbe húzódik a tető belső oldalán, számos árusító bódét telepítettek. A tető konstrukciója nem ekkora terhelésre volt méretezve. Ezen túl a tetőről el nem takarított hó is szerepet játszhatott benne" - mondta.
Anatolij Zujev moszkvai főügyész három lehetőséget feltételezett: rendellenes üzemeltetés, a hó súlya okozta beomlás, konstrukciós hiba.
Bár Jurij Luzskov polgármester is a hóteherverziót valószínűsítette, rámutatott: a tetőnek 1,4 méter vastag hóréteget kellett volna kibírnia, de a baleset utáni mérés csak 40 centiméterest mutatott ki.
A vásárcsarnok 80 méter átmérőjű, homorú teteje különleges építmény volt. A belső tartóoszlopok nélküli, viszonylag könnyű vasbeton szerkezetet acélsodronyok rögzítették.
Vlagyimir Putyin elnök alapos vizsgálat mellett foglalt állást II. Alekszij pátriárkával találkozva.
MTI - fideszfrakcio.hu