Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Döglött csótány az ovisok ebédjében

Immár hatodik alkalommal találtak csótányt az egyik piliscsabai óvoda részére szállított ételben. Az intézményben nem értik, miért egy 25 kilométerre lévő budai kórházból kapják az ételt, amivel rendszeresen komoly minőségi-mennyiségi problémák is vannak. Az ebédet sokszor ki kell dobni, az ÁNTSZ már vizsgálódott mind az óvodában, mind pedig a szállító fővárosi kórház nagykonyháján, eddig azonban nem történt előrelépés az ügyben.


Dátum: 2006-02-23 20:34:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=51242
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:16:49.499499, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Tavaly november óta körülbelül 20-25 jegyzőkönyv készült az önkormányzati óvodában az ételekkel kapcsolatos panaszokról. A problémák nemcsak itt merültek fel, hanem a német nemzetiségi iskolában is, ám a Hétszínvirág oviban ismétlődnek leggyakrabban. Boósz Marianna intézményvezető a Hídlap kérdésére elmondta: többször kérték már az önkormányzatot a szerződés felbontására, hiszen sokkal közelebb is található megfelelő konyha, ám mindeddig csupán ígéreteket kaptak. A szerződést öt évre kötötték, amiből még csak kettő telt le. Az óvoda aláírásokat gyűjtött, a mai testületi ülésen is képviseltetik magukat, megpróbálják rávenni a képviselőket, hogy végre érdemben foglalkozzanak a régóta húzódó üggyel. Katona Ildikó illetékes tisztifőorvos megerősítette, hogy vizsgálódtak már az óvodában, ám akkor éppen semmiféle problémát nem tapasztaltak. Tudomása szerint egyébként a csótányokat az ételhordó peremén, illetve tetején találták. A szállító konyha ellenőrzése a XI. kerületi intézet feladata, akik ottjártukkor rögzítették a valóban meglévő higiéniai hiányosságokat. A konyha elavult csőrendszere mögött tömegesen fordulnak elő csótányok, ezért az előírtnál jóval gyakrabban végeznek rovarirtást, mást egyelőre nem tehetnek, építési problémáról van szó. Katona Ildikó ugyanakkor felhívta a figyelmet mindhárom fél felelősségére, az óvodának, mint átvevőnek például sokkal pontosabban kellene dokumentálnia az étel átvételi körülményeit, a szennyezett ebédet pedig vissza kellett volna küldeniük. Jelenleg nincs tehát elég bizonyíték arra, hogy a bogarak mikor és hol kerültek az ételbe. Az azonban biztos, hogy egymásra mutogatás helyett egy asztalhoz kellene ülnie az érintetteknek. Semmiképpen nem tartható, hogy a gyerekek már szinte félve kezdenek neki az ebédnek, azt kérdezve: ma is van benne csótány?

Sz.H. (Hídlap)

Kapcsolódó elemek