Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Feketekampányolás?

Feketemunkásokként foglalkoztathatta az SZDSZ azokat az erdélyi magyarokat, akiknek a segítségével kopogtatócédulákat gyűjtött a fővárosban. Arról, hogy az SZDSZ-től pénzt kaptak a munkáért, két határon túli fiatal beszélt a Magyar Nemzet munkatársának Budapesten.


Dátum: 2006-02-24 07:36:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=51248
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:16:51.265458, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Megbízójuk, Bőhm András országgyűlési képviselőjelölt kampányfőnöke azt mondta: honoráriumot nem fizettek a székelyföldi aktivistáknak. Kuncze Gábor pártelnök pedig az erdélyiek kampányba való bevonását is tagadta.

Feketén dolgoztathatta a Szabad Demokraták Szövetsége azokat az erdélyi magyarokat, akiket kopogtatócédulák gyűjtésére toborzott Székelyföldön - tudta meg a Magyar Nemzet, miután budai szállodai szobájukban felkeresett két határon túli aktivistát. Az egyik fiatalember Székelyudvarhelyről, a másik Maroshévízről érkezett Budapestre. István és József elmondta: két hetet dolgoztak a XI. kerületben, és egy hete már befejezték az ajánlószelvények gyűjtését. Ugyanakkor megbízóik értesítették őket arról is, hogy aki folytatni kívánja a munkát, az maradhat, a "kopogtatás" folytatódik. A balliberális párttal való kapcsolattartójukként egy bizonyos "Dezsőt" jelöltek meg. "Kizárólag vele lehet fizetésről, pénzügyekről és hasonló dolgokról beszélni" - jelentették ki. Tőlük munkavállalási engedélyt nem kértek, saját szavaik szerint feketemunkát végeztek Magyarországon. Hozzáfűzték ugyanakkor: a munkájukért ígért fizetések egyébként akadoznak.

Forrás: Magyar Nemzet

fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek