Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Washington nem siet aláírni a szerződést Dubai-jal

Meglehet, hogy Bush elnök kicsit késlelteti annak a szerződésnek a megkötését, amely lehetővé tenné, hogy hat nagy amerikai tengeri kikötő üzemeltetési joga egy dubai állami céghez kerüljön.


Dátum: 2006-02-24 08:14:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=51260
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:16:55.004700, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Igaz, ezt az elnök nem jelentette be, de főtanácsadója az egyik tévéállomásnak adott interjújában azt érzékeltette, mintha Bush meghallgatná az ellenzők érveit is, és hajlana a kompromisszumra. Az e körüli politikai vihar immár egy hete tart; republikánus és demokrata párti politikusok egyaránt támadják a szerződést, arra hivatkozva, hogy annak biztonságpolitikai kockázatai lennének.

Christopher Dodd, connecticuti demokrata politikus egy csütörtök esti nyilatkozatában egyenesen azt mondta, hogy a pénzügyminiszternek, John Snownak, anyagi érdekei fűződnek a szerződés tető alá hozásához. Az amerikai kormányzat képviselői - például Rumsfeld védelmi miniszter, de maga Bush elnök is - védelmükbe vették a tervet, sőt, Bush azt mondta, hogy megvétóz minden olyan kezdeményezést, amely megakadályozni törekszik ezt az üzletet.

A Fehér Ház szóvivője, Scott McClellan még a csütörtöki sajtótájékoztatóján is úgy fogalmazott, hogy az elnök ellenzi a Kongresszus akadékoskodását, késleltetési kísérleteit. Karl Rove, Bush elnök főtanácsadója azonban a Fox televíziónak nyilatkozva azt érzékeltette, mintha a Fehér Ház mégis hajlana arra, hogy késleltessék a szerződést a dubai céggel. Az üzemeltetési jogról szóló szerződést egyébként nem az amerikaiak kötik az arab céggel, hanem egy brit vállalat, a P&O, amely eddig üzemeltette a szóban forgó hat amerikai kikötőt.

Az ügyben magyarázkodni kényszerült Condoleezza Rice is. A külügyminiszternő éppen csütörtökön érkezett (egyébként Kairóból) az Egyesült Arab Emirátusokba, és ott arról biztosította a vendéglátóit, hogy az amerikai kormányzat támogatja a kikötők üzemeltetésének dubai kézbe kerülését. Rice arról beszélt, hogy az Egyesült Arab Emirátusok Washington egyik kulcsszövetségese a térségben. Találkozott Sheik Mohamed bin Rasid al-Maktúnnal is, aki az Emirátusok miniszterelnöke és egyben Dubai uralkodója is. Őt is igyekezett megnyugtatni, mondván: a Bush-adminisztráció bizakodik, hogy az üzlet - a washingtoni politikai vihar ellenére is - létrejön.

Forrás: Járai Judit, Washington

fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek