Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

57 halálos áldozata volt a moszkvai piacszerencsétlenségnek

Összesen 57 halálos áldozata és 32 sebesültje volt a csütörtök reggeli moszkvai piacszerencsétlenségnek. Mint a rendkívüli ügyek orosz minisztériumának szóvivője pénteken közölte, az áldozatok, akik a piaccsarnok hótól túlterhelt, leomlott födémszerkezete alatt lelték halálukat, feltehetően valamennyien a volt kaukázusi és közép-ázsiai szovjet köztársaságból származók voltak, akik munka reményében Moszkvába özönlöttek.


Dátum: 2006-02-24 08:49:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=51264
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:16:56.265725, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A hatóságok szerint még ennél is súlyosabb katasztrófa következhetett volna be, ha a födémszerkezet néhány órával később szakad le, mert a Honvédők Napja körüli háromnapos ünnep miatt a szokásosnál is több árus és nagyobb vásárlótömeg érkezett volna

Anatolij Zujev moszkvai főügyész szerint a szerencsétlenség okát még nem tudták egyértelműen megállapítani. A hó mellett, a tervezési hibákat és a karbantartási hiányosságokat sem zárják ki. Az ügyészség mindazonáltal bűnvádi eljárást indított halált okozó hanyagság címén.

MTI - fidesfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek