Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A kormány mindent megtesz az egészségügy javításáért

Ha meg akarjuk őrizni versenyképességünket az Európai Unióban, akkor európai szintre kell eljutnunk az egészség és az életminőség terén is, ahol lényegesen nagyobb az elmaradásunk, mint például a jogrend vagy a gazdaság területén - jelentette ki Stumpf István pénteken Szegeden.


Dátum: 2002-02-15 18:10:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=196
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:17:41.492109, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter a 920 millió forint költséggel felújított Szakorvosi Ellátás és Háziorvosi Szolgálat 1. számú Rendelőintézetét adta át a Tisza-parti városban.

Stumpf István hangsúlyozta, hogy a magyar polgárok egészségi állapota rendkívül rossz, minden évben több tízezren halnak meg olyan betegségekben, amelyeket némi előrelátással és megfelelő életmóddal el lehetett volna kerülni. A miniszter leszögezte: ezzel az állapottal nem élhetünk együtt a XXI. század Magyarországán, a polgári kormány ezért mindent megtesz az egészségügy helyzetének javításáért.

Emlékeztetett arra, hogy az elmúlt három és fél évben számos "heroikus kísérletet" tett a kormány az ágazat fejlesztésére. Példaként említette a járulékbeszedés APEH-hez telepítését, a gyógyszerár-emelésekkel kapcsolatos intézkedéseket, valamint a háziorvosi rendszer magánosításának elindítását.

Stumpf István kiemelte a tíz évre szóló népegészségügyi programot, amely a betegségek megelőzésére helyezi a hangsúlyt, ezért keretében több mint 10 milliárd forintot fordítanak szűrővizsgálatokra. Közölte továbbá, hogy az egészségügy átalakítására 2006-ig 606,8 milliárd forintot irányoz elő a kormányzat.

A miniszter megítélése szerint a felújított szegedi szakrendelő is bizonyítja, hogy "a kormány, a helyi önkormányzat és a szakma összefogásával az egészségügyben is európai színvonalú teljesítményekre vagyunk képesek".

A pénteken átadott rendelőintézet felújításának költségeihez a kormány 513 millió forinttal járult hozzá.

Gaál István, a rendelő igazgató-főorvosa a sajtótájékoztatón elmondta, hogy a rekonstrukció és átalakítás eredményeként az épület alapterülete jelentősen megnőtt, működése pedig megfelel az uniós normáknak. A többi között kicserélték a közműszerkezetet, a külső és belső nyílászárókat, a belső tereket a korszerű igényeknek megfelelően alakították át és megvalósították a számítógépes alapon működő programozott betegbehívási rendszert.

Az intézményben 250 ezer - szegedi és a város közelében élő - lakos számára nyújtanak járóbeteg szakellátást.

Kapcsolódó elemek