100 ezer halálos megbetegedés várható Franciaországban
A franciaországi épületekben található azbeszt miatt évente háromezren betegednek meg rákban - derül ki a francia nemzetgyűlés azbeszt-bizottságának a pénteki francia napilapokban nyilvánosságra hozott jelentéséből.
Dátum: 2006-02-24 13:17:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=51293
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:17:04.983576, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az ötszáz oldalas jelentés "szociális bűnténynek" minősíti, hogy az ötvenes évektől a hetvenes évek végéig azbesztet használtak szigetelőanyagként a franciaországi építkezéseken. Az országban 1997-ben betiltott építőanyag rákkeltő hatása miatt évente háromezren betegednek meg. A bizottság becslése szerint a következő 20-25 évben 60 és 100 ezer között lehet a halálos kimenetelű megbetegedések száma. A képviselők 51 javaslatot tettek az azbeszt környezetkárosító hatásainak kivédésére, ugyanis épületekbe beépítve még mindig 50-80 kilogramm azbeszt jut egy franciára. Az egy évvel ezelőtt létrehozott parlamenti bizottság kezdeményezi az összes épület átvizsgálását azbesztterhelés szempontjából. Emellett a betegeknek kártérítést, a megbetegedés veszélyének kitett személyeknek pedig folyamatos orvosi ellenőrzést javasol. Ehhez a társadalombiztosítás munkaegészségügyi reformját tartják szükségesnek a képviselők, mert az azbeszt miatti rákos betegek jelenleg elsősorban a munkáltatók ellen indítanak bírósági eljárást.
A világon eddig csak 37 ország, köztük a 25 európai uniós tagállam tiltotta be az azbesztet, amelynek világpiaca viszont virágzik. A fő importőr India, ahova február végén érkezett volna szétszerelésre a jelentős mennyiségű azbesztet tartalmazó Clemenceau nevű francia repülőgép-hordozó. Környezetvédő szervezetek nyomására azonban ezt egy indiai bíróság és a francia államtanács megakadályozta, majd Jacques Chirac francia elnök hazarendelte az India felé tartó anyahajót.
A parlamenti jelentés szerint a képviselők januárban figyelmeztették a kormányt a vízi jármű környezetszennyező hatása miatt várható diplomáciai botrányra. A bázeli konvenció ugyanis tiltja, hogy egy állam veszélyes hulladékot egy másik ország területére exportáljon. Véleményük szerint ráadásul a Clemenceau még az egyik legkevésbé szennyező francia hajó, ezért javasolják egy önálló ágazat létrehozását az országban, amely francia hajók szétszerelésével foglalkozna. A taposóaknákról szóló nemzetközi szerződéshez hasonló konvenció megalkotását is kezdeményezik a francia képviselők a szerintük időzített bombának tekinthető azbesztről.
"Nem szabad, hogy a gazdag országok olyan országokba küldjék hajóikat, ahol nem védik a munkásokat. Mi ismerjük a kockázatokat, hiszen nekünk már vannak halottjaink" - véli Jean Le Garrec, a parlamenti azbeszt-bizottság elnöke.
MTI - fideszfrakcio.hu