Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A Sulinet-Közháló ügye bizottság elé kerülhet

Az Országgyűlés oktatatási és tudományos bizottsága összehívását kezdeményezik a testület fideszes tagjai a Sulinet-Közháló tervezett eladása ügyében - az erről szóló bizottsági elnöknek írt levelet pénteken juttatták el az MTI-nek.


Dátum: 2006-02-24 13:44:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=51297
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:17:06.158933, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A fideszes képviselők által jegyzett levél szerint minden idők egyik legdrágább hálózatát, a Sulinet-Közhálót, amelyen keresztül a közoktatási intézmények az internetre csatlakoznak, éveken át fejlesztette a kormány. Ezt a hálózatot most áron alul kínálja eladásra a kormány, és tervei szerint több mint 10 milliárd forintért, a piaci ár többszöröséért vissza is bérelné azt. A honatyák felidézik, hogy Sulinet-Közháló projekt 2004 februárjában indult, s az ötezredik iskolát 2005 decemberében kötötték be a Sulinet-Közhálóba. A nyilvánosságra került adatokból kitűnik, hogy a szolgáltatást az állam eddig is jóval a piaci ár felett vette igénybe.

Az államnak okozott kár milliárdokban fejezhető ki, az újabb megállapodások pedig további pazarlást jelentenének - írják Jánosi György szocialista bizottsági elnöknek címzett levelükben. Pokorni Zoltán az oktatási bizottság alelnöke február 15-én azt mondta: a Fidesz a miniszterelnököt is felszólítja, hogy rendeljen el vizsgálatot annak tisztázására, miért került eddig a piaci ár tizenhétszeresébe, 21 milliárd forintba a Sulinet-Közháló, és miért sürgeti az informatikai minisztérium, hogy az eladás után négyszeres áron béreljék vissza a hálózatot. Pokorni Zoltán szavai szerint ez a modell ismerős, hiszen Gyurcsány Ferenc miniszterelnök így vásárolta meg a balatonőszödi üdülőt, vagy a Szalay utcai volt MeH-ingatlant.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek