Nemsokára indul Budapest lomtalanítása
Tavaly négyszázezer köbméter lomot gyűjtött össze az FKF Rt. A Fővárosi Közterület-fenntartó Rt. az idén is folytatja egyik legnépszerűbb, a lakosság körében leginkább várt tevékenységét, a lomtalanítási akciót - tájékoztatta lapunkat Szegedi Péter, a társaság szóvivője.
Dátum: 2006-02-24 14:21:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=51300
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:17:07.163724, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A háztartásokban feleslegessé vált holmik összegyűjtése február 25-én az V. kerületben kezdődik, majd február 27- március 3. között a IV. kerülettel, illetve március 6-10. között a XIX. kerülettel folytatódik. A Belvárosban és a többi, idegenforgalmi szempontból frekventált kerületben ez a munka nem tarthat egy napnál tovább, különben a házak elé kitett lomokat széthordanák a kutakodók, ami igen rossz fényt vetne a fővárosra. Az idén az országgyűlési képviselő választás miatt áprilisban, valamint az idegenforgalmi főszezon ideje alatt a nyár közepén, júliusban egész Budapesten szüneteltetjük az akciót.
Az előkészítés során a korábbi akciók szervezésekor figyelembe vett szempontokon túl - nemzeti ünnepek, fontosabb rendezvények időpontjai - kiemelten foglalkoztunk az elmúlt év során gyűjtött tapasztalatok értékelésével és azoknak a 2006. évi programba történő beépítésével. A lomtalanítási időpontokat a kerületi önkormányzatokkal történt előzetes egyeztetés alapján állítottuk össze. Részvénytársságunk évről-évre nagy erőfeszítéseket tesz annak érdekében, hogy a tél végétől késő őszig tartó lomtalanítási időszakban ne lepje el Budapest utcáit a házak elé kitett - a guberálók által sokszor átforgatott - háztartási felesleg. Az idei akció során - az elmúlt évekhez hasonlóan - a kerületeket maximálisan öt körzetre osztottuk fel, így egy-egy kerület lomtalanítása öt naptári napnál hosszabb időszakot nem vesz igénybe.
A zökkenőmentes lebonyolítás érdekében a lomtalanítási akcióról a lakosságot közvetlenül értesítjük a levélszekrényekbe bedobott tájékoztató Hírlevél-lel - egy héttel a lomtalanítás megkezdése előtt - azt remélve, hogy minden budapesti valóban csak a meghirdetett időpontban teszi majd ki a lomtalanításra szánt, a háztartásokban feleslegessé vált rossz bútort és egyéb használati tárgyakat. Természetesen a kerületi polgármesteri hivatalok és a Fővárosi Főpolgármesteri Hivatal Ügyfélszolgálati-, valamint a Fővárosi Közterület-fenntartó Rt. közönségszolgálati irodáiban is megtalálhatóak a "Hírlevelek".
Budapest közterületi rendje és tisztasága érdekében a körzetenkénti lomtalanítás befejezését követően részvénytársaságunk elvégzi a terület koncentrált takarítását - fejezte be Szegedi Péter az FKF Rt. szóvivője.
OTS - fideszfrakcio.hu