A szocialistákat nem zavarja
Gyurcsány Ferenc emberi tisztessége forog kockán azzal, hogy nem állították le a náci beszédmódot tükröző hirdetések megjelenését - jelentette ki pénteki sajtótájékoztatóján Szijjártó Péter. A politikus kijelentette: a miniszterelnöknek azonnal intézkednie kell az ügyben, mert ha nem teszi meg, menlevelet ad a náci, nemzetiszocialista beszédmódnak Magyarországon.
Dátum: 2006-02-24 15:16:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=51304
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:17:08.364603, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Szijjártó Péter hozzátette: a kormányfőnek sürgősen meg kell találnia a módját, hogy megnyugtassa, meggyőzze az embereket arról, hogy ez a beszédmód nem uralhatja el az MSZP kampányát. Innentől kezdve tehát Gyurcsány Ferenc emberi tisztessége is kockán forog. Gyurcsány Ferencnek emberi tisztessége megőrzése érdekében sürgősen meg kell találni a módját annak, hogy megnyugtassa a magyar embereket, minden magyar embert meg kell győznie arról, hogy ez a náci, nemzetiszocialista beszédmód nem uralhatja el a szocialista pártot és annak kampányát - mondta Szijjártó Péter.
A képviselő emlékeztetett arra, hogy csütörtökön Deutsch-Für Tamás sajtótájékoztatón kérte arra a miniszterelnököt, hogy ne jelentessék meg a hirdetéseket, mert az abban szereplő szlogen - "Van egy ország. Van egy ember. Van egy program" - "kísértetiesen hasonlít" Adolf Hitler 1938-as "Egy nép. Egy birodalom. Egy vezér" jelszavára. Szijjártó Péter hangsúlyozta: a hirdetés azonban a közfelháborodás ellenére újra megjelent, ami azt mutatja, hogy a szocialisták érdekei felülírnak minden jó ízlést, erkölcsöt, minden emberi érzelmet.
MTI - fideszfrakcio.hu