Reménytelen fiatalok: alacsony az egyetemekre jelentkezők száma
Utoljára 1998-ban, még a tandíj eltörlése előtt volt ilyen alacsony az egyetemekre, főiskolákra jelentkezők aránya, s a Gyurcsány-kormány elvette a fiatalok kedvét a tanulástól - mondta Sió László a Fidesz oktatási programszóvivője.
Dátum: 2006-02-24 15:40:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=51306
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:17:08.966489, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az Országos Felsőoktatási Információs Központ előzetes adatai szerint összesen valamivel több mint 132 ezren adtak be felvételi kérelmet az idén az egyetemekre, főiskolákra - közölte Magyar Bálint az MTI kérdésére pénteken.
Sió László, a Fidesz oktatási programszóvivője az MTI-nek azt mondta: drámai mértékű a csökkenés, amely nem magyarázható demográfiai folyamatokkal.
Kifejtette: a tavalyi érettségi-felvételi botrány már megmutatta a kormány és a miniszter alkalmatlanságát, és ugyanez történt a felsőoktatási törvény esetében is, amelynek kései elfogadása miatt elégtelen volt a fiatalok tájékoztatása a változásokról.
Hozzátette: a most jelentkezők nem tudhatják, hogy három év után kézhez kapott diploma mit ér majd a munkaerőpiacon, hogy a mesterképzésre való belépés feltételei hogyan alakulnak majd, s a későbbi tanulmányaikért kell-e tandíjat fizetni vagy sem, illetve, hogy az adott intézményben indul-e olyan mesterképzés, amire járni szeretnének, vagy másik városba kell utazniuk.
Sió László kitért arra is, hogy az elmúlt években jelentősen nőttek a tanulás költségei, nem épült meg a tízezer új, mindenki számára elérhető kollégiumi férőhely, s az irreális áron épülő diákhoteleknek is csak harmada készült el. Eközben a kollégiumok jelentősen drágultak, míg 2002-ben egy diák kollégiumi támogatását 27 ezer forinttal kellett kiegészíteni, ma ez 70-80 ezer forint is lehet.
MTI - fideszfrakcio.hu