Nemzeti Vasútprogramot tervez a Fidesz
Az Országépítő Találkozások harmadik állomásán, Szombathelyen Orbán Viktor úgy fogalmazott: a magyar vasútnak van jövője, fejleszteni kell, a hetvenezer munkahelyet meg kell védeni, a MÁV-ot pedig magyar kézben kell tartani.
Dátum: 2006-02-24 22:35:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=51327
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:17:15.245540, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Orbán Viktor a magyar szolidaritás kapcsán elmondta, hogy ez az a fogalom, amely képes összefogni pártállástól függetlenül Magyarország minden polgárát. Sokféleképpen nevezik az elmúlt 15-16 évet. Akik egyenesen beszélnek azok a vadkapitalizmusnak nevezik. És mindenki azt akarja, hogy végre legyen vége ennek a korszaknak, amihez egy új kormány, új parlament és összefogás szükséges. Így lehet az elkövetkező másfél évtized a szolidaritás korszaka. Emlékeztetett arra, hogy a Nemzeti Konzultáció során kiderült: az emberek úgy érzik, elhalt a munka becsülete. Nem csak arról van szó, hogy nehéz megélni a fizetésből, a munkára alapozott élet megbecsülése is mélyponton van. Egyre inkább a spekuláció kerül előtérbe a tanulással, becsületes munkával töltött élettel szemben. A spekuláció valakinek mindig kárt okoz, azonban a munka olyan pénzkereseti lehetőség, amely valakinek mindig a hasznát is jelenti - figyelmeztetett Orbán Viktor. A magyar szolidaritást nem a spekulációra, hanem a munkára kell építeni. Ettől Magyarország jelenleg messze áll, hiszen összességében hétszázezer ember vár arra, hogy állandó munkalehetőséghez jusson. "A magyar szolidaritás egy olyan korszakot szimbolizál, amely nem nyugszik bele abba, hogy Magyarországon vannak emberek, akik dolgozni akarnak, de nem tudnak." A segélyről szólva elmondta: az fájdalomcsillapító, a munkanélküliség betegségét azonban csak a munka gyógyíthatja meg, ezen áll a szolidaritás eszméje is. Felhívta a figyelmet arra, hogy a tavalyi esztendőben hatvan ezer ember lett munkanélküli, valamint, hogy az államnak egy állástalan évente 750 ezer forintjába kerül.
A Szövetség elnöke hozzátette: a magyar szolidaritás korszakában a romáknak is lesz lehetőségük munkára és tanulásra, ez lesz a felemelkedés útja számukra. Kiemelte még: a kényszernyugdíj az ötvenes korosztály számára a lehető legrosszabb út. Ki kell tűzni a teljes foglalkoztatottság elérését, hogy mindenki, aki dolgozni szeretne, aki elveszítette a munkahelyét, korosztálytól függetlenül munkát találjon. A fiatalokat pedig itthon kell tartani, mert ha a jól képzett fiatalok elmennek, ki dolgozik, ki állítja elő a jövő nyugdíjasainak a nyugdíjakat?
Igazi piacgazdaság kell
A Fidesz elnöke elmondta, ma Magyarországon nem piacgazdaság, hanem zabolátlan kapitalizmus van. Hiszen a piac a felek megegyezésén alapszik, ezzel szemben a vadkapitalizmusban erre nincs lehetőség, mert ott valakinek mindig erőfölénye van, és az akaratát rá tudja kényszeríteni a gyengébbekre. Az emberek védelmét a mindenkori kormánynak kell garantálnia - mert megállapíthatja, például az árakat azokon a területeken, ahol más védelem nincs. Ha pedig a monopóliumot nem lehet megszüntetni, akkor az árakat kell mérsékelni - ez a luxusprofit letörése.
Milyen rendszer az, ahol az emberek a fizetésüket olyan helyen, például Ausztriában költik el, ahol a bérek négyszer magasabbak? Miért van az, hogy amíg egy nagy szolgáltató Magyarországon emeli a villamosenergia árát, addig a saját hazájában csökkenti? Miért a magyarok fizetik a jobb módú országok jólétét? A magyar szolidaritás - szögezte le Orbán Viktor - az egyensúlyra törekvő piacgazdaságra fog épülni. A gazdaság helyzetéről elmondta még: nem a saját lábán áll, hiszen minden száz forint új érték előállításához 150 forint hitelt vesz fel, és ennek egyik következménye, hogy ma Magyarországon minden egyes emberre 1,3 millió forint adósságot jut. Egy négytagú család esetében ez több mint öt millió forint adósság. A kivezető út az, ha a 700 ezer ember végre munkalehetőséghez jut. Orbán Viktor az országépítőkről elmondta, hogy ők azok az emberek, akik úgy gondolják: nem lehet ezt az országot úgy tönkretenni, hogy azt közösen ne lehetne újra felépíteni. És az országépítők feladata az is, hogy akik még nem érzik magukat a közösség tagjainak - mert még a saját gondjaikat kell megoldaniuk - azoknak támogatást, biztatást kell adniuk. Az összefogásba bele kell vonni a határon túli magyarokat is.
Magyarország lelassult
Magyarország a négy évvel ezelőtti állapotához képest lelassult. Fónagy János - korábbi közlekedési miniszter - elmondta, hogy a MÁV - nál 46 ezer ember dolgozik jelenleg, az utóbbi években kiszervezett egységekben még további 20-25 ezer. Összességében mintegy hetvenezer ember kap megélhetési lehetőséget. És figyelembe kell venni még 120 ezer nyugdíjast, akiknek a szociális biztonsága függ a MÁV-tól. Kétszázezer család jövőjéről van szó a vasút kapcsán. A volt miniszter szerint a MÁV másfél évszázados működése legmélyebb pontján van. A MÁV adósságállománya 2005-ben megközelítette a 100 milliárd forintot, hitelállománya közelít a 200 milliárdhoz. Az elmúlt évek vasúttal kapcsolatos gondolkodására a szűkítés, a leépítés volt a jellemző, a még jelenleg működőképes, értéket képviselő egységek eladásán gondolkodnak. Ilyen az áruszállítás vagy tervezőintézet és az informatikai szolgáltatások is. Több - a fórumon felszólaló - vasúti dolgozó szerint káosz van a MÁV-nál, és sokan félnek a munkahelyük elveszítésétől is. Fónagy János elmondta még, hogy a sínek hossza 6700 kilométer, és ez kevesebb háromezerrel, mint tíz évvel ezelőtt volt. A folyamatos csonkítás, és ma is olyan hangokat hallani: még ez is sok. A vasút kocsi állományának ötven százaléka korszerűtlen, a személyvagonok 15%-a selejtezés előtt, 30%-a felújításra vár, a tehervagonok ötven százaléka nem rendelkezik érvényes forgalmi engedéllyel. Hiányzik mindegy 140 mozdony ahhoz, hogy a vasút versenyképes legyen. Nyugat-Európában költenek a vasútra, így ott az emberek hozzájutnak a megfelelő szolgáltatáshoz a személy és az áruszállítás területén is. A nyugat-európai vasutak szolgálják a nemzetgazdaságukat.
Könnyíteni kell a családok gépkocsiterheit
A gépkocsi a munkába járás lehetőségét jelenti, a családoknak pedig, már szerves része. A Szövetség azt javasolja, hogy a Családi Gépkocsi Programba tartózó gépkocsikra külön szabályok vonatkozzanak. Ezt azt jelenti, hogy minden 1600 köbcentiméter és az alatti autó minősüljön családi gépkocsinak, és mentesüljenek a regisztrációs díj megfizetése alól, illetve 2007. január elsejétől az e kategóriába eső autók számára csökkenjen az autópálya-matrica ára a felére. A Fidesz elnöke a választásokkal kapcsolatban elmondta: két különböző karakterű ember indul most azért Szombathelyen, hogy a változás bekövetkezzen. Nem párthoz kell kötődni, hanem képviselni kell a nemzeti, keresztény, polgári Magyarországot, és ezt Hende Csaba is a magáénak vallja. Egyik nagy érdeme még az is, hogy megszervezte a polgári köröket. Puskás Tivadar, orvos a "civil a pályán" és Magyarország nincs abban a helyzetben, hogy a civileket ne engedje be a politikába. Orbán Viktor úgy fogalmazott: "a választásokon nem részt venni, hanem nyerni szeretnénk." Hozzátette, hogy az országépítőknek nem csak a győzelemben, hanem abban is hinniük kell: képesek elvégezni azt a nehéz feladatot, ami rájuk vár a választások után. És még vár egy nehéz feladat az országépítőkre: tartani kell a lelket azokban, aki egyedül vannak, és vissza kell adni az önbizalmat azoknak, aki nem hisznek önmagukban. Le kell számolni a kishitűséggel is, és ha Magyarország újra hisz magában, akkor van remény arra, hogy helyre álljon a gazdaság, megerősödjenek a családok, új munkahelyek jöjjenek létre. Ennek a választásnak a tétje: ne engedjük, hogy még négy ilyen évünk legyen. Nekünk nem új kell, hanem biztonságos Magyarország kell, ahol biztonságban vannak a családok, a munkahelyek - zárta beszédét Orbán Viktor.
Kép és szöveg:www.orbanviktor.hu - fideszfrakcio.hu