Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Ugandában Yoweri Museveni győzött az elnökválasztáson

Yoweri Museveni nyerte Ugandában az elnökválasztást, amelynek előzetes eredményeit szombaton ismertették.


Dátum: 2006-02-25 12:40:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=51338
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:17:18.521698, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A szavazatok nyolcvan százalékának összeszámlálása azt mutatta, hogy Yoweri Museveni, aki 1986 óta áll az ország élén, a voksok 60,64 százalékát szerezte meg. Fő vetélytársa, Kizza Besigye korábban Museveni közeli munkatársa volt, de szembe fordult vele autokratikus módszerei miatt; ő a szavazatok 36,04 százalékát kapta. A többi jelöltre a szavazatok kevesebb mint 3 százaléka érkezett.

Huszonöt év óta ez volt az első olyan választás Ugandában, amelyen több párt indult.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek