Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Wittner Mária a Fidesz színeiben indul

A Fidesz elnöksége úgy döntött, felkéri Wittner Máriát, hogy a választásokon induljon a párt országos listáján; az '56-os szabadságharcos a felkérést elfogadta - jelentette be Orbán Viktor szombaton újságírók előtt Budapesten.


Dátum: 2006-02-25 14:18:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=51340
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:17:19.155506, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Fidesz elnöke azt követően mondta ezt, hogy mécsest gyújtott a Terror Háza Múzeum emlékhelyénél a kommunizmus áldozatainak emléknapján.

A volt miniszterelnököt a szervezők becslése szerint szombaton délben több százan várták és üdvözölték hangos ovációval a Terror Háza előtt.

Orbán Viktor a sajtón keresztül mondott köszönetet mindazoknak, akik fejet hajtottak a kommunizmus áldozatai előtt. Úgy fogalmazott: "a mai napon több mint 100 millió emberre emlékezünk, hiszen világszerte ennyien estek áldozatul a kommunista ideológiának, illetve a kommunista ideológiát kiszolgáló államhatalmi szerveknek. Elsősorban (...) a kommunizmus magyar áldozataira gondolunk a mai napon".

Orbán Viktor elmondta: a Fidesz elnöksége úgy vélekedik, hogy a parlamentben "ott kellene lennie annak a hangnak, amely mindig emlékeztet bennünket a kommunizmus szörnyűségeire, áldozataira". A testület ezért hozta azt a döntést, hogy felkérte Wittner Máriát, fogadja el a képviselő-jelöltséget, fogadjon el egy olyan helyet az országos listán, amely garantálja a képviselőségét - tette hozzá a politikus.

"Büszkék vagyunk arra, hogy vállalta a felkérésünket és megtisztelve érezzük magunkat, hogy ugyanannak a frakciónak koptathatjuk majd a padjait a következő négy évben" - mondta el a pártelnök.

Orbán Viktorral egy időben tisztelgett a kommunizmus áldozatainak emléke előtt több fideszes politikus, közöttük Áder János, a parlamenti frakció vezetője és Szájer József európa parlamenti képviselő.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek