Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Gyurcsány már külföldön is hazudik

21. századi demokratikus államférfihoz, magyar miniszterelnökhöz méltatlan magatartást tanúsított Gyurcsány Ferenc, amikor a polgári oldallal szembeni "küzdelméről" úgy beszélt Moszkvában Putyin orosz elnöknek, hogy "küzdünk a jobboldallal, azzal a jobboldallal, amely itthon a nyilasokat, a szélső jobboldal 1945 előtti szégyenteljes uralmát dicsőíti" - írja Szijjártó Péter szombati közleményében.


Dátum: 2006-02-25 15:30:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=51343
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:17:20.057848, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


21. századi demokratikus államférfihoz, magyar miniszterelnökhöz méltatlan magatartást tanúsított Gyurcsány Ferenc, amikor a polgári oldallal szembeni "küzdelméről" úgy beszélt Moszkvában Putyin orosz elnöknek, hogy "küzdünk a jobboldallal, azzal a jobboldallal, amely itthon a nyilasokat, a szélső jobboldal 1945 előtti szégyenteljes uralmát dicsőíti."

A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség minden tisztességes, becsületes, jóakaratú magyar emberrel együtt felháborítónak és elfogadhatatlannak tartja, hogy az a kormányfő, aki náci jelszóhoz kísértetiesen hasonló szlogennel kampányol, az orosz elnök előtt koholt vádakkal illesse a magyarországi polgári oldalt, valótlan képet festve a hazai politikai helyzetről.

Ahelyett, hogy Gyurcsány Ferenc politikai riválisaira hazug módon panaszkodik külföldön, helyesebben tenné, ha inkább megkövetné azokat az embereket, akikben náci áthallásos szlogenjével félelmet és rettegést keltett. Gyurcsány Ferencnek emberi tisztessége megőrzése érdekében sürgősen meg kell találni a módját annak, hogy megnyugtassa a magyar embereket.

Budapest, 2006. február 25.

Szijjártó Péter

szóvivő

Kapcsolódó elemek