Gyurcsány Ferencnek inába szállt a bátorsága?
Gyurcsány Ferenc csupán a miniszterelnök-jelölti vitáról szeretne vitatkozni, szándéka szerint ezzel kerülve el az Orbán Viktorral való tényleges megmérettetést - mutatott rá Deutsch-Für Tamás szombati sajtótájékoztatóján. Zsebrádióban a sajtótájékoztató hanganyaga
Dátum: 2006-02-25 17:43:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=51351
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:17:22.416293, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Orbán Viktor továbbra is fenntartja a kezdeményezését, hogy a Magyarország 2006 elnevezésű vitasorozat végén összegző vitát folytasson Gyurcsány Ferenccel.
A Fidesz azt javasolja, hogy április 5-én legyen a miniszterelnök-jelöltek vitája - mondta Deutsch-Für Tamás sürgetve egyúttal a vitasorozat megkezdését is. Ennek első állomásaként Áder János szerdán Kóka Jánost várja, hogy az energiaárak, a megélhetések kérdésében tudják nézeteiket ütköztetni.
Kiemelte: Gyurcsány Ferenc magyar rekordot állított föl, hiszen ő az első miniszterelnök a rendszerváltoztatás óta, aki alig másfél nap alatt háromszor is nemet mondott egy miniszterelnök-jelölti vitára szóló kihívásra.
Gyurcsány Ferenc tegnap nemet mondott a kihívásra, amikor szóvivőjén keresztül azt üzente, hogy "a választások második fordulója előtti vita a demokrácia megcsúfolását jelentené" - idézte a miniszterelnök reagálását Deutsch-Für. Emlékeztett: 1998-ban a választások második fordulója előtt került sor a miniszterelnök-jelöltek vitájára, mivel az akkori szocialista miniszterelnök, Horn Gyula így döntött.
A Fidesz úgy ítéli meg, hogy ez az értékelés méltánytalan és igazságtalan támadás Gyurcsány Ferenc részéről Horn Gyula irányába - hangsúlyozta a politikus.
A Fideszt ezt követően azt javasolta - folytatta -, a vita a választások első fordulóját megelőzően legyen, de a miniszterelnök erre is nemet mondott. Ma pedig azt mondta Gyurcsány Ferenc, hogy ő a mai naptól számítva 40 napig hajlandó vitatkozni, mondván, hogy a miniszterelnök-jelöltek szavait ellenőrizniük kell a választópolgároknak.
A Fidesz egyetlen törvényi tiltást sem talált arra - emelte ki -, hogy a választópolgároknak a kampánycsend napján, vagy választás napján nem szabad gondolkodniuk. Magyarország szabad ország, ahol még a miniszterelnök sem tilthatja meg a választópolgároknak, hogy gondolkodjanak - mutatott rá Deutsch Für Tamás.
Gyurcsány Ferencnek minden határozott, férfiasnak tetsző kiállás ellenére inába szállt a bátorsága, megijedt attól, hogy miniszterelnöki teljesítményét, elképzeléseit, véleményét ütköztetnie kell Orbán Viktorral. - fogalmazott Deutsch-Für Tamás. Leszögezte: az elmúlt másfél nap menekülés az Orbán Viktorral folytatandó vita elől.
Orbán Viktor és a Fidesz -Magyar Polgári Szövetség igent mond a vitára, és a politikai versenytársak tiszteletére.
Gyurcsány Ferenc olyan álláspontokat fogalmazott meg, amely kapcsán politikai és emberi gyengeség lenne Orbán Viktor negyedik kihívását elutasítani két nap alatt, ezért a Fidesz világos és egyértelmű választ vár arra, hogy Orbán Viktor ezen javaslatát - hogy 2006. árprilis 5-én legyen a miniszterelnök-jelöltek vitája - elfogadja-e vagy sem.
fideszfrakcio.hu