A hit élő pajzsa
"A legreménytelenebb helyzetben is érdemes tisztának maradni, helytállni, mert egyszer eljön a megszabadulás" - emelte ki köszöntőjében Lévai Anikó a Parma fidei - a hit pajzsa" kitüntetés átadásán. Az elismerést Gemma O'Cist nővér, az érdi Regina Mundi ciszterci nővérek apátnője vehette át.
Dátum: 2006-02-25 18:24:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=51355
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:17:23.669182, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az igazság páncélja
Gemma nővér az érdi nővérekkel együtt végzett áldozatos munkájáért, életművéért, kitartásáért és hithez való hűségéért kapta a magas kitüntetést, amelyet Mádl Dalma nyújtott át az ünnepeltnek. A kommunista rendszer rendszeresen zaklatta a nővérek hitéletét, ennek ellenére Gemma nővér a legnehezebb időszakban is bátran szervezte a közösség életét, és ahogyan Lévai Anikó fogalmazott Szent Pál apostolt idézve: magára öltötte "a tisztesség övét, az igazság páncélját, az üdvösség sisakját, a lélek kardját, és a hit pajzsát."
Akiktől tanulhatunk
Lévai Anikó köszöntőjében hangsúlyozta: "Isten ajándéka, hogy még közöttünk vannak ők, akik a diktatúra idejében megőrizték a hitüket. Sőt: számunkra is megőrizték azt... Ma azzal az örömmel vagyunk itt, hogy még láthatjuk, ünnepelhetjük őket, tanulhatunk tőlük. Hiszen a mai, sokkal komfortosabb, szabadabb világból éppen ez hiányzik: az igazi példaképek, akiknek az élete megmutatja, hogy melyek az igazi értékek. Nézzenek csak körül! Mennyi értéktelenséget, hamisítványt emel naponta a média világa elénk."
Ne keseregjünk!
Mint mondta, a "a mi dolgunk mégsem az, hogy ezen keseregjünk, hanem sokkal inkább az, hogy emeljük fel, ismerjük el azokat, akik valóban lelki tekintélyek. Mutassuk meg őket a következő nemzedéknek! Hadd legyenek az erő és a remény forrásai, hogy a legreménytelenebb helyzetben is érdemes tisztának maradni, helytállni, mert egyszer eljön a megszabadulás..."
Kép és szöveg: N.G. - www.orbanviktor.hu - fideszfrakcio.hu