Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Elszállt szocialista ígéretek: 619 lufi emelkedett a magasba a Köztársaság téren

Fidelitas-aktivisták 619 színes luftballont engedtek fel az égbe vasárnap a budapesti Köztársaság téren, az MSZP székháza előtt, hogy így hívják fel a figyelmet a szocialisták be nem váltott ígéreteire. A szocialisták biztonsági kordonnal vonták körül az épületet, a térre vezető utcákat pedig rendőrautók őrizték.


Dátum: 2006-02-26 14:25:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=51378
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:17:30.505773, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Cser-Palkovics András, a Fidelitas alelnöke elmondta, hogy ennyi be nem váltott ígéretet számoltak össze az MSZP 2002-es választási kampánya, illetve a mostani kormányzati ciklus időszakából.

Az alelnök azzal magyarázta a rendezvény időpontját, hogy a Köztársaság tértől néhány kilométerre ismerteti vasárnap Gyurcsány Ferenc miniszterelnök az MSZP új választási programját és "félő, hogy az abban foglalt ígéretek ugyanígy elszállhatnak".

A lufikra is felírt ígéretek közül Cser-Palkovics András a 300-400 ezer új munkahelyet, az ingyenes tankönyvet, az ápolónők hűségjutalmát, továbbá a gázáremelés cáfolatát emelte ki.

Az ifjúsági politikus "drasztikusnak" nevezte a pályakezdők munkanélküliségi rátájának növekedését. Megjegyezte, hogy 300-400 ezer új munkahely ígéretével szemben az elmúlt néhány esztendőben 5,6 százalékról 7,3 százalékra emelkedett Magyarországon a munkanélküliségi mutató, a földgáz ára több mint 66 százalékkal nőtt 2002 óta és az ingyenes tankönyv, illetve a hűségjutalom ígéretei nem valósultak meg.

Cser-Palkovics András - Deusch-Für Tamás fideszes országgyűlési képviselő korábbi kijelentésével megegyezően - a korábbi miniszterelnökre utalva "kis Medgyessy-programnak" nevezte az eddig ismertté vált MSZP-programot, amelyben álláspontja szerint ugyanazok a teljesítetlen ígéretek jelennek meg, azzal a különbséggel, hogy "Gyurcsány Ferenc ígéretei mellett a 2006-os dátum szerepel".

A Fidelitas alelnökének értékelése szerint az emberek nem 619 egyszer már megígért, és nem teljesített ígéretet, vagyis "kis Medgyessy-programot", hanem megoldásokat várnak.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek