Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Elméleti egyezség az urándúsításról

Elméletben megegyezett a közös urándúsításról Irán és Oroszország. A perzsa állam küldöttei elfogadták, hogy a busheri atomerőműbe szükséges fűtőanyagot orosz erőművekben állítsák elő. Ennek részleteiről azonban csak a jövő héten állapodnak meg.


Dátum: 2006-02-26 18:31:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=51385
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:17:32.659112, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Elméleti egyezség. Irán hajlandó Oroszországra bízni az urándúsítást. Hogy ez mekkora kompromisszum Irán részéről, azt egyelőre Teheránban sem árulták el. Egyelőre bármi lehetséges. Az elméleti megállapodást további tárgyalások követik majd, ahol kidolgozzuk azt a megoldást, amely Iránnak és a Nemzetközi Atomenergia-ügynökségnek is megfelel" - közölte Szergej Kirienko, az orosz atomügynökség vezetője.

Hogy az elméleti egyezség mit takar, arról Oroszország és Irán az ENSZ Biztonsági Tanácsának március 6-i üléséig akar megállapodni. A döntés ugyanis egészen biztosan befolyásolja a BT esetleges szankcióit. Egyelőre nem valószínű, hogy Irán hajlandó valamennyi, urándúsításhoz kapcsolódó üzemét Oroszországba telepíteni.

"Többször hangsúlyoztuk, hogy országunknak joga van az atomenergiához. Ehhez az orosz javaslat elfogadható, a részletekről azonban még meg kell állapodnunk" - közölte az iráni főtárgyaló.

Az orosz diplomaták tegnap ígéretet tettek arra, hogy azonnal megkezdik a fűtőanyag szállítását, ahogy a Busheri erőmű elkészül. Márpedig ezt az erőművet is Oroszország építi.

hirtv.hu - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek