Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Mégis együtt a Trilógia?

Könnyen lehet, hogy hamarosan lekerül a kérdőjel a címbeli feltevésről és Debrecenben ismét együtt lesz látható Munkácsy Mihály három, mindig is egymás mellé kívánkozó halhatatlan alkotása, a Krisztus Pilátus előtt, a Golgota és az Ecce Homo.


Dátum: 2002-10-04 08:52:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=4667
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:47:14.984028, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A közel százhatvan éve született Munkácsy Mihály emlékéhez felettébb méltó lenne, ha ismét együtt lenne a Trilógia, amelyre komoly esély van. A közelmúltban hazánkban járt ugyanis Shirley Madill, a kanadai Hamilton Galéria vezető munkatársa és a tárgyalások eredményeként 2005-ig ismét a Déri Múzeumba kerülhet az eredetileg Joseph T. Tannenbaum tulajdonában lévő, az említett galériának adományozott Krisztus Pilátus előtt című alkotás.

A tízmilliós hazaszállítási költséget a város és a megye állja. A másik festmény, a Golgota tulajdonosa - nevét a nyilvánosság előtt mostanában nem akarja szerepeltetni, de képzőművészeti berkekben jól ismerik - ez után dönt a kép sorsáról.

Eredetileg 300 millió forint volt az ára, a megvásárlásban a magyar állam kétharmadrészt vállalt volna, de végül magasnak találták az összeget, arról nem is beszélve, hogy a remélt adományoknak csak a töredéke, mintegy 15 millió forint jött össze.

A magyar származású New York-i tulajdonos arra engedett következtetni, hogy hajlik a megegyezésre, s ez esetben a Trilógia akár már ebben az évben együtt lesz látható Debrecenben.

Mellesleg a három képet maga Munkácsy Mihály sem látta együtt - mint azt az évfordulóra készülve Békéscsabán a Trilógiáról mostanában előadásokat tartó Sz. Kürti Katalin művészettörténésztől tudjuk.

Fábián István - Heves Megyei Hírlap online

Kapcsolódó elemek