Kettős pokolgépes merénylet Pakisztánban
Kettős pokolgépes merényletet hajtottak végre ismeretlenek két gázvezeték ellen Kelet-Pakisztánban, a szabotázsakcióban megrongálódott a két cső, de senki sem sérült meg - közölték hétfőn hivatalos forrásból.
Dátum: 2006-02-27 07:50:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=51397
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:17:36.186491, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A helyi idő szerint vasárnap késő este elkövetett merénylet célpontja Sahváli település közelében, a Pandzsáb tartománybeli Multántól 300 kilométerre nyugatra húzódó két vezeték volt.
A robbanások következtében tűz ütött ki, s a tűzoltóknak hat órájába telt, mire sikerült megfékezniük a lángokat. A többek között három erőművet is ellátó két vezetéken még hétfőn sem állt helyre a robbanást követően megszakadt gázszállítás.
Egyelőre senki sem vállalta a felelősséget a szabotázsakció elkövetéséért, de a helyi hatóságok rendre a Pandzsábbal szomszédos Beludzsisztán tartománybeli törzseket vádolnak a dél-ázsiai ország gázmezői és vezetékei elleni merényletekkel. A szóban forgó népcsoportok a kitermelt energiaforrások után nekik járó részesedés növelését szeretnék elérni akcióikkal.
MTI - fideszfrakcio.hu