Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Kihunyt a láng Torinóban

Az Olimpiai Stadionban a torinói téli ötkarikás játékokat legalább olyan látványos ceremónia zárta le, mint amellyel két hete megnyitották a versenyeket a piemonti városban.


Dátum: 2006-02-27 08:27:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=51400
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:17:37.078048, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Akár csak a megnyitón, a vendéglátók ezúttal is lélegzetelállító gigantikus színházat varázsoltak - világsztárok, például Andrea Bocelli, Ricky Martin és a következő helyszínt, a kanadai Vancouvert képviselő Avril Lavigne közreműködésével - a helyszínen jelenlévő 75 ezer néző és a televízión keresztül az ünnepséghez kapcsolódó 2 milliárd ember elé.

A még helyszínen tartózkodó sportolók ismét bevonultak, a magyar zászlót a rövidpályás gyorskorcsolyázó Huszár Erika vitte, aki a 19 fős magyar csapat legjobb eredményét érte el. Negyedik lett az 1500 méteres rövidpályás gyorskorcsolyázásban, ami 1980 óta az első eset, hogy magyar sportoló pontszerző helyen zárt a téli olimpián.

A torinói játékokon nyolcvan ország 2617 versenyzője állt rajthoz 15 sportágban, és huszonhat ország szerzett érmet, tizennyolc pedig aranyat. Torinóban összesen 57 sportoló volt, aki legalább kétszer állhatott dobogóra, listavezető a háromszoros arany- és egyszeres bronzérmes dél-koreai rövidpályás gyorskorcsolyázó, An Hjun Szu. A legidősebb érmes az 54 éves Scott Baird, ő az amerikai férfi curling-csapattal lett harmadik.

Az utolsó aranyérmet Giorgo di Centa a záróünnepségen vehette át, így a szervezők külön is hálásak lehetnek az olasz sífutónak az 50 kilométeres távon aratott győzelemért, hiszen így honfitársukat ünnepelhették a záróműsorban.

A játékokra 930 ezer jegyet adtak el, s ez a reméltnél egy kicsit több. A legnépszerűbbnek a helyszínen a jégkorong bizonyult, hiszen 328012-en váltottak jegyet a mérkőzésekre. A szervezők munkáját 25 ezer önkéntes segítette.

A torinói játékokkal a Nemzetközi Olimpiai Bizottság is elégedett volt minden előzetes félelem ellenére. Jacques Rogge, a NOB elnöke elégedettségét nem is rejtette véka alá záróbeszédében, amelyben ismét megemlítette a dopping elleni harcot. Mint ismeretes ezúttal is volt pár látványos doppingügy, amelyek azonban végül nem vetettek árnyékot az igazán nagyszerű versenyekre.

Sokan - egyébként a szervezők között is - amiatt aggódtak, hogy a verseny-helyszínek közötti nagy távolságok miatt közlekedési káosz alakulhat ki. A szervezők azonban minden nehézségen úrrá lettek, s a játékok zökkenőmentesen folytak le. A legnagyobb rendzavarás talán az volt, amikor a záró ceremónián beszédét mondó Valentino Castellani, a TOROC, azaz az olimpiai szervezőbizottság elnöke mögé odaugrott egy aktivista, s megpróbált belekiáltani a mikrofonba. A biztonságiak azonban a szó közepén elrángatták pódiumtól.

hvg.hu - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek