Aggódik a polgári kör
Egy helyi színház alapítása körül megmozdult valami, már az illetékesek asztalán az elképzelés - jelentette be októberi ülésén dr. Horváth István, a Salgótarjáni Polgári Kör elnöke. A hatodik évébe lépett civil szervezet a város gazdaságáról is megfogalmazta véleményét.
Dátum: 2002-10-04 09:16:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=4668
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:47:15.276277, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Mint elhangzott, az önálló színtársulat életre hívását kezdeményező kör legutóbb gyakorlati tapasztalatokkal rendelkező szakembereket és önkormányzati vezetőket is vendégül látott. Ekkor már látszott, hogy az előbbrelépésnek igazából nincs akadálya, a lépés nagyságát viszont a realitásokhoz kell szabni. Egy lehetséges koncepciót vállalt fel akkor T. Pataki László, amit el is juttatott az illetékesek asztalára.
A szerda esti összejövetelen szó esett a város szakember-ellátottságáról. E téren sajnos tovább romlott a helyzet - állapították meg többen is, saját környezetükből vett példák alapján. A helyben, vagy más városokban kiképzett szakemberek nem maradnak, vagy térnek vissza, mert nem látják a városban a perspektívát.
Salgótarján a rendszerváltás előtt kivételes helyzetben volt, hiszen"munkásmozgalmi múltja" okán mindig megkapta a szükséges fejlesztésekhez elengedhetetlen eszközöket. Ma ez a múlt már kifejezetten hátrányt jelent, ráadásul a legtöbb elképzelés továbbra is a rendkívül költséges és a kormányzati segítséget nem nélkülöző iparosításban látja a kivezető utat. Az ipari park egyelőre nem tölti be húzóerő szerepét, s hiányzik a városból az egyes szellemi műhelyek kisugárzása is - állapították meg.
Az "iparfóbia" mellett keresni kell a gazdaság élénkítésének más lehetőségeit is - szögezték le többen. S bár a turizmus fejlesztése állandóan napirenden szerepel, e téren mégsincs áttörés, legalábbis foglalkoztatási aspektusból, a helyi vállalkozók támogatása oldaláról. Ezért is határozta el a kör, hogy a következő összejövetelére meghívja a Bükki Nemzeti Park vezetését, hiszen a várost övező természeti környezet kiaknázása csakis a tájért aggódó szakemberek véleményének megismerésével indítható.
T.N.L. - Nógrád Megyei Hírlap online