Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Fidesz-győzelem a Kovács Attila-emléktornán

A pacsai Fidesz-csoport a hétvégén 12 csapat részvételével rendezte meg tizenharmadszor teremlabdarúgó-tornáját, amely immár a Fidesz Központi Hivatalának tavaly elhunyt munkatársa, Kovács Attila nevét viseli.


Dátum: 2006-02-27 09:36:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=51406
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:17:38.819896, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A serleg az idén Pacsán maradt. A győzelmet a Zala megyei település Fidesz-csoportjának gárdája szerezte meg. A torna keretében a Fidesz zalai országgyűlési és megyei közgyűlési képviselőiből álló csapat a megyei női válogatottal mérkőzött.

A Kovács Attila-emléktornán a támogatók által felajánlott mintegy 30 díjat Nagy Kálmán országgyűlési képviselő és Vígh László Zala megye 5. számú választókerületének Fidesz-KDNP képviselőjelöltje, Felsőrajk település polgármestere adta át.

fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek