Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Túlbecsülték az Iránnal elért elvi megállapodást?

Kevés idő maradt a további egyeztetésekre Teheránnal az iráni urán oroszországi dúsítására hivatott közös vállalat létrehozásáról - mondta az orosz atomenergia-ügynökség vezetője hétfőn Moszkvában, ezzel némileg kicsinyítve az előző nap Busehrben bejelentett elvi megállapodás jelentőségét.


Dátum: 2006-02-27 10:00:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=51409
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:17:39.694258, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"Kevés idő maradt a további egyeztetésekre, de azért maradt. Meggyőződésem, hogy (a megállapodás) lehetséges" - közölte az ITAR-TASZSZ hírügynökséggel Teheránból hazatérve Szergej Kirijenko, aki a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) március 6-án esedékes bécsi kormányzótanácsi ülésére utalt.

Egy bennfentes orosz szakértő szerint Irán még mindig ahhoz a feltételhez köti a közös vállalat létrehozását, hogy saját területén tudományos-kutatási és kísérleti-konstrukciós tevékenységet végezhessen, még ha korlátozott mértékben is. Ez azonban ellentmond a NAÜ február eleji határozatának, amelyben az ügynökség az urándúsító tevékenység teljes beszüntetésére szólította fel Iránt. A közös vállalat ötlete éppen azt szolgálná, hogy Irán ne foglalkozzon önálló dúsítással - jegyezte meg az orosz bennfentes.

Egy orosz delegációtag azt mondta az ITAR-TASZSZ-nak, hogy az iráni tárgyalásokon egy "apró fél lépést" tettek előre. Az orosz-iráni tárgyalások ezen a héten Moszkvában folytatódnak.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek