Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Megfutamodott a Gyurcsány-kormány

Deutsch-Für Tamás a Gyurcsány-kormány "megfutamodásának" tartja, hogy senki nem jött el hétfő délelőtt arra az egyeztetésre, amelyre Gyurcsány Ferenc miniszterelnök személyes megbízottját hívta pártja javaslatának megvitatására, hogy a választásokig hét nyilvános vitát tartsanak a választópolgárokat leginkább érdeklő kérdésekről.


Dátum: 2006-02-27 11:19:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=51413
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:17:40.908166, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Fidesz országgyűlési képviselője, a párt kommunikációért felelős politikusa arról számolt be újságíróknak, hogy "10 óra előtt 13 perccel" levelet kapott Hiller István szocialista pártelnök kabinetfőnökétől, amelyben elutasítják a kezdeményezést. Deutsch-Für Tamás kifejtette: arról van szó, hogy a kormány, az MSZP nem tudja megvédeni az elmúlt négy évet, a több mint 400 ezerre növekvő munkanélküliséget, a több mint 70 százalékos gázáremelést, a családi adókedvezmény beépítését, valamint az otthonteremtés átalakítását, amely következtében 70 százalékkal csökkent azoknak a száma, akik államilag támogatott lakáshitelt vesznek fel.

A politikus úgy értékelte, hogy ez minősíti a kormány demokráciafelfogását is, mivel javaslatuk tisztességes, európai volt, illetve nincs olyan hivatalban lévő európai uniós kormány, amely nemet mondott volna, ha ilyen felkérést kap a vezető ellenzéki párttól. Deutsch-Für Tamás hozzátette, ez szemben áll azzal is, amelyet Gyurcsány Ferenc és miniszterei mondtak az utóbbi hetekben, hónapokban, hogy készen állnak a nyilvános vitára. Kérdésre válaszolva Deutsch-Für Tamás elmondta, hogy az április 5-i miniszterelnök-jelölti nyilvános vita nem képezi vita tárgyát, de az említett levélben azt olvasta, hogy még korai a technikai egyeztetés. A képviselő aláhúzta, a javaslat elutasításával nem a Fideszt, hanem "a választópolgárok tisztánlátását kosarazzák ki".

A politikus "szülői intelemre" hivatkozva azt javasolta, hogy az indoklásokról Petrák Bélát, Hiller István kabinetfőnökét kérdezze a sajtó, aki megírta a levelet.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek