Pályázati pénz a védett épületekre
Hét éve egy önkormányzati rendelettel védetté nyilvánítottak több kaposvári épületet. Ezek egészen vagy egyes részeik értékesek; méltóak arra, hogy a jövő nemzedék is eredeti valójában lássa őket.
Dátum: 2002-10-04 09:26:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=4669
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:47:15.575979, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A városban 95 védett épület van és 260 védett épülethomlokzatot tartanak nyilván. 1996 óta évente egyszer pályázatot hirdet a városfejlesztési, környezetvédelmi, műszaki bizottság a városkép megőrzésének és a szép, díszes homlokzatok eredeti állapot szerinti felújításának ösztönzésére, vissza nem térítendő anyagi támogatásra vagy kölcsönre - mondta el Fábián Éva városi főépítész. Eddig 23 homlokzatot újítottak föl segítséggel. Az érdeklődés évről évre nő, általában 5-7 pályázatot küldenek be. A cél továbbra is az, hogy ezek az épületek eredeti állapotukban fennmaradjanak. Tavalyelőtt 775 ezer forintot fordítottak rájuk, a tavalyi keret egymillió forint volt. Az idén 1,3 millió forintot szántak erre a célra.
- A támogatásra azok a magántulajdonosok jelentkezhettek, akik a felújítandó homlokzat bekerülési összegének legalább az 50 százalékát állják - mondta Fábián Éva. - A pályázónak vállalnia kellett, hogy a feltételekről, a kapott pénz folyósításáról és elszámolásának módjáról, valamint az elvégzett munkák bizonylatainak a bemutatására szerződést köt a műszaki igazgatósággal. A pályázatnak tartalmaznia kellett a tulajdonos adatait, az építési engedélyezési tervet, a tulajdoni lapot, az előirányzott költségeket és az előzetes kötelezettségvállalást, hogy a kapott összeget a feltételek szerint használja fel.
Az első fordulóban a Kisfaludy utca 23. számú épület kapott 362 ezer forintot. A második körben a Tallián Gyula utca 1/A és a Németh István fasor 35. számú épület pályázatát minősítette eredményesnek a bizottság. Az előbbinek 233 ezer, az utóbbinak 754 ezer forintot szavaztak meg. Megtudtuk: a bírálatkor figyelembe vették az épület helyét, városképi jelentőségét, a vállalt felújítási öszszeget és az igényelt támogatás módját, valamint a rekonstrukció műszaki szükségességét.
Szabó Kinga - Somogyi Hírlap online