A dél-oroszországi Krasznodarban több mint 40 ezer háziszárnyas pusztult el
Több mint negyvenezer háziszárnyas pusztult el a dél-oroszországi Krasznodari területen egy baromfitelepen, egyelőre ismeretlen okból; a hatóságok a térségben betiltották a háziszárnyasok és a baromfiból készült termékek kereskedését.
Dátum: 2006-02-27 11:33:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=51422
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:17:43.545668, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A terület főállatorvosa hétfőn elmondta, hogy a baromfitelepen ezt követően az állatokat zárt térben tenyésztik majd. Az egészségügyi védőintézkedések keretében a telep ki- és bejáratánál fertőtlenítővel töltött útakadályokat helyeztek el, a létesítmény körül rendőrök járőröznek. A telep közvetlen közelében elhaladó járműveket fertőtlenítő folyadékkel permetezik le.
Egyelőre nem tudni, hogy mi okozta a szárnyasok tömeges halálát, de felmerült a madárinfluenza gyanúja.
Nyikolaj Djacsenko, a terület kormányzó-helyettese elmondta, hogy az elhullott állatokból vett mintákat az oroszországi Vlagyimirban lévő szövetségi állategészségügyi laboratóriumba küldték, ahonnan rövidesen várható a vizsgálat eredménye.
Az orosz rendkívüli helyzetek minisztériumának szakértői vasárnap közölték, attól tartanak, hogy hamarosan az Oroszországi Föderáció egész déli térségét sújthatja a madárinfluenza. A betegség elleni küzdelmet összehangoló moszkvai központ tájékoztatása szerint megnőtt annak a valószínűsége, hogy a madárinfluenza elterjed a föderáció déli térségében, és megbetegíti a baromfiállományt.
A dél-oroszországi szövetségi régió, amely 502 ezer négyzetkilométeres területével Franciaország nagyságával vetekszik, a kaukázusi köztársaságokat (Adigeföldet, Dagesztánt, Ingusföldet, Kalmükföldet, Kabard-Balkárföldet, Karacsáj-Cserkeszföldet, Észak-Oszétiát és Csecsenföldet), valamint Asztrahán, Krasznodar, Rosztov, Sztavropol és Volgográd térségeit foglalja magában.
MTI - fideszfrakcio.hu