Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Apadnak a Körösök

Vasárnap este a Fehér-Körösön, hétfő reggel pedig a Fekete-Körösön szűnt meg az első fokú árvízvédelmi készültség, mert a folyókon levonuló árhullámok nem kapnak utánpótlást a romániai vízgyűjtő területekről - közölte az MTI-vel a Körös-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság vezetője.


Dátum: 2006-02-27 13:35:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=51429
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:17:45.652312, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"Továbbra is első fokú a készültség a Kettős-Körösön, a Sebes-Körös alsó szakszán, a Berettyón és a Hármas-Körösön - tájékoztatott Bak Sándor.

Elmondta: a belvízzel elöntött területek nagysága, valamint a belvízvédelem készültség fokozataiban az előző naphoz képest nem történt változás.

Továbbra is 16.000 hektár az elöntött területek nagysága, és mind a tíz belvízvédelmi szakaszon készültség van érvényben.

Harmadfokú a készültség például a gyomai, a mezőberényi és a dögös-kákafoki belvízvédelmi szakaszokon.

Az igazgatóság az elmúlt 24 órában 25 szivattyútelepet üzemetetett, amelyek 5.89 millió köbméter vizet emeltek át a főbefogadókba.

Az önkormányzatok közül az igazgatóság illetékességi területén 26 településen van érvényben belvízvédelmi készültség. Másodfok mellett védekezik 15 önkormányzat, közöttük Gyomaendrőd és Dévaványa, míg a fennmaradó településeken első fokú a készültség.

Varga Zoltán a megyei védelmi bizottság és a területfejlesztési tanács elnöke az MTI érdeklődésére elmondta, hogy egyelőre Gyomaendrőd önkormányzatától kaptak hivatalos jelzést arról, hogy a védekezés költségeinek enyhítése érdekében a tanács vis maior alapjához kívánnak fordulni.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek