Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Uniós segély Észak-Ciprusnak

Jóváhagyták az Európai Unió tagországainak külügyminiszterei hétfőn azt a határozatot, amelynek keretében az unió 139 millió euróval segíti Ciprus főleg törökök lakta északi részének infrastrukturális fejlődését.


Dátum: 2006-02-27 16:17:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=51439
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:17:48.640921, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az EU az ezt bejelentő közleményben egyebek között hangoztatta, hogy a támogatással szeretné előkészíteni és megkönnyíteni az uniós joganyag teljes alkalmazását a szigeten, ha annak politikai problémája megoldódik. Törökország ugyanakkor - a Financial Times című brit napilap aznap írása szerint - nem elégedett a döntéssel, "újabb nehézségekre" figyelmeztette Brüsszelt. Ankara azt szerette volna, ha az infrastruktúra és a segély kérdését egy nagyobb csomag részeként, a közvetlen kereskedelmet is lehetővé tevő intézkedésekkel együtt kezelték volna.

Cipruson 1974 óta teljesen külön él a görög és a török közösség, az északi török rész gyakorlatilag nem is tagja az EU-nak, miután a tavalyelőtti bővítésig a megosztottság problémáját nem sikerült rendezni. Az osztrák EU-elnökség szerint a mostani egyezséggel Brüsszel egy roppant nehéz lépésen van túl. Ez az első lényegi támogatás, amelyet az unió nyújt az északi résznek Ciprus EU-taggá válása óta.

Az ügy bonyolíthatja az EU és Törökország között elindított csatlakozási tárgyalásokat is, amelyek hamarosan az érdemi megbeszélések fázisába jutnak a joganyagok összehasonlításának időszaka után. Törökországgal tavaly ősszel kezdődött meg a tárgyalások kezdeti szakasza, de a megbeszélésekkel kapcsolatban Ciprusnak vétójoga van.

Az EU-török tárgyalások befejeződését legkorábban a jövő évtized második felére várják, és Brüsszelben bíznak abban, hogy Észak-Ciprus ügye addig megoldódik.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek