Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Gyurcsány álszent távolmaradása

Gyurcsány Ferenc nem vett részt a Suzuki új modelljének bemutatóján arra hivatkozva, hogy a cégnél sérülnek a munkavállalók jogai. A miniszterelnök üzletemberként nem viselte annyira szívén a munkavállalók sorsát, s manapság is törvénytelenül kényszerítik túlmunkára a kormányfőhöz köthető Motimnál a dolgozókat.


Dátum: 2006-02-27 18:12:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=51447
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:17:51.043383, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Gyurcsány Ferenc miniszterelnök nélkül mutatták be a Suzuki esztergomi gyárának új modelljét hétfőn. A munkavállalóknak sérthetetlen joga, hogy szakszervezetet alakítsanak, hogy a szakszervezetek működhessenek a vállalatoknál - hangsúlyozta Gyurcsány Ferenc kormányfő az Autonóm Szakszervezeteknél rendezett hétfői fórumot követő sajtótájékoztatón. Hozzátette, hogy mivel a Magyar Suzuki Rt.-nél másként gondolkodnak erről, ezért nem kíván részt venni a cégnél rendezendő ünnepségen.

Kóka János gazdasági miniszter azonban ott volt az eseményen, és a társaság érdemeinek méltatása közben arra kérte a gyár vezetését, hogy simítsák el a problémákat a dolgozói érdekvédelem ügyében.

Emlékezetes: a Suzukiban dolgozók szakszervezete január elején a gyárkapun kívül alakult meg, majd február 17-én ötven dolgozó a pihenőbe vonulva letette a munkát, amikor a műszak végén a másfél órás túlmunkát újabb fél órával kívánta megtoldani a cég vezetése.

Bár Gyurcsány Ferenc korábban többször kijelentette, hogy baloldalisága következtében a gyengébb, azaz a munkavállalói oldalt támogatja, úgy tűnik, üzletemberként másként gondolkodott. A kormányfőhöz köthető Motim cégcsoport elbocsátott dolgozóitól ugyanis 2002 végén arra hivatkozva vonták meg végkielégítésük egy részét, hogy annak kifizetése a maradók bérfejlesztését veszélyeztetné. Eközben a Gyurcsány Ferenc birtokában lévő Altus Rt. 2003-ban százegy, 2004-ben háromszázhárommillió forint osztalékot emelt ki a vállalatból.

A Magyar Nemzet megtudta azt is, hogy ismét bírságot róttak ki a cégcsoportra. A Motim Kádkő és a Motim Műkorund Kft.-nél február 2-án tartott utóellenőrzése során az Országos Munkabiztonsági és Munkaügyi Főfelügyelőség (OMMF) Nyugat-dunántúli Felügyelősége megállapította: a törvényben rögzített 36 helyett továbbra is heti 40 órában foglalkoztatják a dolgozókat.

Forrás: Origo, Magyar Nemzet

Kapcsolódó elemek