Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Gyurcsány Ferenc a Suzukinál sem védte meg a munkavállalókat

Gyurcsány Ferenc tüntetőnek szánt távolmaradása a Magyar Suzuki Rt. rendezvényéről magamutogató kampányfogás, a munkavállalók cserbenhagyása. A miniszterelnök azzal, hogy nem ment el a Suzuki gyárba, nem oldott meg semmit - írja Bernáth Ildikó, a Fidesz munkahely-teremtési programszóvivője hétfői közleményében.


Dátum: 2006-02-27 19:33:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=51452
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:17:52.559507, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az emberek rosszabbul élnek, mint négy éve. A munkavállalók kiszolgáltatottabbak, mint négy éve. Gyurcsány Ferenc tüntetőnek szánt távolmaradása a Magyar Suzuki Rt. rendezvényéről magamutogató kampányfogás, a munkavállalók cserbenhagyása. A miniszterelnök azzal, hogy nem ment el a Suzuki gyárba, nem oldott meg semmit. A gyár vezetéséhez hasonlóan Gyurcsány Ferenc is érzéketlenségéről tett tanúbizonyságot, arról, hogy csak kampányeszköznek tekinti a kiszolgáltatott munkavállalók ügyét, és nem foglalkozik a problémájukkal érdemben.

Gyurcsány Ferencnek igenis el kellett volna látogatnia a gyárba, és személyesen, tisztsége minden súlyát latba vetve fellépni az ott dolgozók érdekében. De mindenek előtt már jóval korábban intézkednie kellett volna, hogy a kormány, a hatóságok rendelkezésére álló számos jogi eszközzel megvédje az ott dolgozókat. A Medgyessy-Gyurcsány-kormány azonban tétlenül szemlélte az eseményeket. Ezzel Gyurcsány Ferenc a kiszolgáltatott munkásokkal szemben milliárdos nagytőkésként a nagytőkések oldalára állt.

A kérdés tehát valójában az, hogy abban az országban, ahol 400 ezren vannak munka nélkül, és további 300 ezer embernek nincs biztos megélhetése, a miniszterelnök - ha már a munkahely-teremtésben megbukott - miért nem tesz hatékony lépéseket legalább a meglévő munkahelyek megvédése, a munkavállalói jogok garantálása érdekében?

Budapest, 2006. február 27.

Bernáth Ildikó,

a Fidesz munkahely-teremtési programszóvivője

Kapcsolódó elemek