Újra megnyílt a Brandenburgi kapu
Csütörtök este óta ismét át lehet menni a Brandenburgi kapun: több százezer kíváncsi jelenlétében Willy Bogner müncheni divatdiktátor lehúzta a kaput takaró huzat két részét összetartó cipzárt, nagy üdvrivalgás közepette ismét eredeti szépségében tárult a világ elé az egyetlen megmaradt berlini városkapu.
Dátum: 2002-10-04 11:08:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=4673
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:47:16.774599, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Brandenburgi kapu újranyitása volt a német újraegyesítés 12. évfordulóján megtartott ünnepségek csúcspontja. A több mint kétszáz éve, klasszicista stílusban épült kapu az újranyitás előtt úgy nézett ki, mintha valakire kapucnis anorákot húztak volna.
Willy Bogner léggömbön ereszkedett le az épületre, majd az ellibegő ballon magával vitte a Győzelem istennőjének négyes fogatát borító leplet. Ezután Bognert húsz méter magasról leeresztették, a volt síelő ereszkedés közben lehúzta a cipzárat. A drapéria két oldalt lehullott, az építmény ismét régi szépségében tündökölt, befejeződött legújabb, közel két évig tartó restaurálása.
A Brandenburgi kapun a jövőben a gyalogosokon kívül csak autóbuszok és taxik közlekedhetnek. A felújítás közel 4 millió euróba került, köveket cseréltek ki, lézeres eljárással tisztították meg az építményt a lerakódásoktól, eltüntették a II. világháború utolsó nyomait.
A csütörtök esti újranyitáson mindenki megjelent, aki él és számít Németországban. Az állam és a kormány vezetőin kívül díszvendégnek eljött Bill Clinton volt amerikai elnök is, akit megajándékoztak egy, a kapuból kihasított kővel.
Clinton elégedettségének adott hangot amiatt, hogy Németország szimbóluma nem egy fal, hanem egy kapu, amely az egységet jelképezi.
A Brandenburgi kapu a német történelem mélypontjainak és szárnyalásainak egyaránt tanúja volt. A berlini fal felhúzását követően a kapu az NDK-hoz tartozott, gyakorlatilag a senki földjén helyezkedett el. A fal a nyugati oldalon félkörívben kerülte meg, a keleti oldalon, az Unter den Linden sugárút végén tisztes távolból lehetett bámulni az egyik leghíresebb német építményt. A Brandenburgi kaput 1989 decemberében nyitották meg ismét, két hónappal a többi berlini átkelőhely megnyitása után.
MTI - fidesz.hu