Olmert szeretné, ha Abbász a posztján maradna
Ehud Olmert izraeli ügyvezető kormányfő hétfőn amellett szállt síkra, hogy Mahmúd Abbász, a Palesztin Hatóság elnöke maradjon továbbra is a posztján.
Dátum: 2006-02-28 07:36:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=51462
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:17:55.548730, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"Remélem, hogy nem fog lemondani" - jelentette ki Olmert pártjának, a Kadimának rendezett ülése után egy újságíró kérdésére. Egyben megerősítette, hogy az izraeli kormány a felmerült nehézségek ellenére a jövőben is megtesz mindent a palesztinokkal kezdett békefolyamat folytatására.
A január 25-én rendezett palesztin törvényhozási választásokat a radikális Hamász szervezet nyerte meg. Olmert leszögezte: "nem félünk a Hamásztól, amely nem veszélyezteti létünket. Tény, hogy kemény ellenfél, de fel tudjuk vele venni a harcot, és ha kell, le is győzzük.
Az izraeli ügyvezető kormányfő egyben kategorikusan cáfolta azokat a híreszteléseket, hogy lemondana posztjáról, ha a Hamász akadályozná a megbékélés ügyének előrevitelét.
Az izraeli miniszterelnöki hivatal egy magas rangú, névtelenséget kérő illetékese korábban már jelezte: az izraeli kormány nem tekinti "játékon kívülinek" Abbászt, aki ugyancsak leszögezte: nem tervezi lemondását arra az esetre, ha a Hamász kormányzása idején nem sikerül folytatnia a béketárgyalásokat Izraellel.
MTI - fideszfrakcio.hu