Mi is történt a 13. havi nyugdíj megszavazásánál?
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a hét végén azt állította egy lakossági fórumon, hogy a Fidesz nem szavazta meg a 13. havi nyugdíjat. Harrach Péter azonban azt mondja, a Fidesz megszavazta annak idején e járandóság bevezetését.
Dátum: 2006-02-28 08:28:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=51472
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:17:58.437046, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Gyurcsány Ferenc egy hét végégi lakossági fórumon úgy nyilatkozott, hogy a Fidesz nem szavazta meg a 13. havi nyugdíjat. A miniszterelnök kijelentette: a nagyobbik ellenzéki párt frakcióvezetője egészen pontosan fogalmazott, amikor azt mondta, a fideszes képviselők is ott voltak a parlamentben a 13. havi nyugdíj megszavazásánál, ám meg nem szavazták. Mint mondta, a Fidesz ellenzékben nem szavazta meg ezt a járandóságot.
Harrach Péter, a Fidesz szakpolitikusa viszont közölte: az ellenzéki párt 2004-ben akkor szavazott igennel a nyugdíjakról szóló törvénymódosításra, miután az önálló indítványként kerülhetett a parlament elé. Harrach Péter szerint a szocialisták állítása, miszerint az ellenzék nemmel szavazott volna erre, sajátos csúsztatás.
Harrach Péter ismertetése szerint először a kormány benyújtott egy salátatörvényt, amelyben voltak olyan elemek, mint például az egyházi autonómiát sértő intézkedések, amelyek miatt a köztársasági elnök új szavazást kért. A szocialisták megszavazták újból, majd az államfő az alkotmánybírósághoz fordult, és kiderült, hogy alkotmányellenes ez a salátatörvény. Ezután két képviselő önálló indítványaként jelent meg a parlament előtt a 13. havi nyugdíj javaslata, amelyet a Fidesz-frakció megszavazott.
MNO - fideszfrakcio.hu