Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Az al-Kaida is pénzelte az Indonéziában elkövetett merényleteket?

Részben az al-Kaida nemzetközi terroristahálózat pénzelte az elmúlt négy évben Indonéziában elkövetett öngyilkos merényleteket - közölte kedden az indonéz terrorelhárítás egyik tisztje.


Dátum: 2006-02-28 09:56:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=51489
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:18:03.546955, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


2002 óta átlagban évente volt merénylet színhelye a délkelet-ázsiai szigetország, s ezekhez az akciókhoz az Oszama bin Laden nevével fémjelzett terrorszervezet is hozzájárult anyagilag - mondta Petrus Reinhard Folose újságíróknak egy konferencián, amelynek a témája a nemzetközi terrorizmus volt. A pénz futárok útján jutott el a Jemaah Islamiyah regionális terroristacsoport vezetőihez - fűzte hozzá a rendőrtiszt.

A Jemaah Islamiyah számlájára írják a 2002-ben Bali szigetén éjszakai szórakozóhelyeken elkövetett, 202 emberéletet követelő robbantás-sorozatot, a fővárosban, Jakartában 2003-ban és 2004-ben elkövetett merényleteket, amelyekben összesen 21 ember vesztette életét és a Bali szigetén tavaly októberben véghezvitt újabb hármas robbantást, amelyben 20-an haltak meg.

Indonézia, a világ legnépesebb muzulmán állama az egyetlen olyan ország Délkelet-Ázsiában, amely öngyilkos merényletek színhelye volt.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek