Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Mádl Ferenc Bukovinában

Mádl Ferenc köztársasági elnök romániai látogatása során péntek délelőtt az ország északkeleti részén fekvő Bukovina világhírű ortodox kolostorait kereste fel.


Dátum: 2002-10-04 11:24:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=4676
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:47:17.685169, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A magyar államfő és kísérete előbb a voroneti, majd a putnai kolostort látogatta meg. Mindkét kolostor szerepel a kulturális világörökség listáján, és a bukovinai kolostorok együttesét az UNESCO aranyalmájával tüntették ki.

A XV. század második felében alapított bukovinai kolostorok, elsősorban az épületek külsejét díszítő csodálatos freskóknak köszönhetik hírnevüket. A voroneti kolostort gyakran nevezik az ortodox kelet Sixtusi kápolnájának. A festményeket uraló kék színt a művészettörténet külön kategóriaként a "voroneti kék" néven tartja számon.

A magyar köztársasági elnök a putnai kolostorban megkoszorúzta a román nemzet költőjeként tisztelt Mihai Eminescu emlékművét.

Mádl Ferenc a bukovinai kolostorok megtekintése után Suceavából Marosvásárhelyre repül, ahol részt vesz a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem tanévnyitó ünnepségén, és találkozik az erdélyi magyar történelmi egyházak vezetőivel.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek